A célpont inkább Rákosfalvy. Az Audi is kibukott rá

Az index.hu-n jelent meg ma egy cikk ami azt taglalja – informátorokra hivatkozva – hogy az igazi célpont nem Borkai, hanem Rákosfalvy.

Rákosfalvy megbuktatása állhat az ügy igaz háttere mögött, persze ez nem kisebbíti Borkai tettének súlyát, de az index állítása szerint az ügyvéd-vállalkozó elmeszelése  a cél.

„Mint írják, így jellemezte a Borkai–Rákosfalvy-duót az Indexnek egy olyan ember, aki hosszú éveken át testközelből nézhette végig, hogyan építi ki hatalmát Győrben és egyúttal hogyan éget fel maga mögött mindent Rákosfalvy Zoltán ügyvéd-vállalkozó. Merthogy a Borkai-sztori főszereplője valójában ő, nem a győri polgármester – magyarázza beszélgetőpartnerünk.” 

Rákosfalvy Zoltán szisztematikusan zárta ki a jól fizető üzletekből a győri nagyvállalkozókat, így 2006 végére szinte magára maradt Borkaival. Az ominózus szexvideón szereplők sincsenek már mára jó viszonyban egymással.

A Fidesz előtti Győr gazdasági felállása teljesen más volt mint napjainkban, ez a kormánypárt győzelme után alakult át, de a kezdetekben még jól megfértek egymás mellett a fideszes és a szocis vállalkozók. Ezt torpedózta meg Rákosfalvy. Az egész történet, mondhatni egy ingatlanvételi bizománnyal kezdődött, ahol Rákosfalvy kihasználva az akkori jogszabályokat – ma már nem lehet ilyet tenni – bizományba vásárolt ingatlanokat és úgy játszotta ki a lehetőséget, hogy mint ha a győri önkormányzat megbízásából tenné. Így tett azzal a szántóval is, amit később az AUDI megvett.

EKKORIBAN EGY TÁRGYALÁSON HANGZOTT EL AZ A MONDAT AZ AUDI EGYIK VEZETŐJÉNEK SZÁJÁBÓL, HOGY „EZÉRT NÉMETORSZÁGBAN NEM PÉNZ JÁR, HANEM BÖRTÖN.” A MONDATOT AZ ASZTAL TÚLOLDALÁN ÜLŐ RÁKOSFALVYNAK SZÁNTA A TOPMENEDZSER,

akinek azért kellett leülnie az ismert ügyvéddel tárgyalni, mert az túl sokat kért az ingatlanért.

Ha kíváncsi az ügylet teljes hátterére látogasson el az index.hu portálra.

Címlap fotó: Krizsán Csaba / MTI

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.