Mennyi! 30! Mi 30? Mi menyi?

Arold Péter Gazdasági hírek Magyarország

Jelentős mértékben, 2018 végéig 6093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, az adósságállomány pedig évről-évre kisebb – fejtette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A tárcavezető rámutatott, a magyar gazdaságpolitikáról folyamatos a vita, amelynek lényege, hogy milyen összetevői vannak a növekedésnek. Azok a hangok már kezdenek elhalkulni – fűzte hozzá -, amelyek arról szóltak, hogy csak az uniós források növelik a magyar gazdaságot. Ha ez így lenne, akkor valószínűleg minden kelet-közép-európai ország gazdasága nagyjából hasonló mértékben növekedne. Ehhez képest Lengyelország gazdasága kicsit több mint 4 százalékkal nőtt tavaly, Szlovákiáé és Csehországé 2 és 2,5 százalék között, míg Magyarországé több mint 5 százalékkal – mondta Varga Mihály.
„A másik állítás az szokott lenni, hogy a kormány úgymond vagyont él fel, vagy növeli az adósságot. Ezt is nagyon könnyű cáfolni, hiszen jól lehet látni, hogy az adósságállomány évről-évre kisebb” – emelte ki, hozzátéve, azt is szeretnék bizonyítani, hogy az állam „gondos gazda” módjára bánik a rábízott vagyonnal.
„Tehát miközben nem adósodtunk el, nem vettünk fel hiteleket, miközben az uniós forrásokat (…) hatékonyan használjuk fel, (…) az állami vagyont is tudtuk gyarapítani” – mondta.
Hangsúlyozta: a magyar gazdasági modell kiindulópontja 2010 óta változatlan: egyrészt több munkahelyre van szükség, másrészt csökkenteni kell az államadósságot. Hozzátette, ma több mint 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben, és az államadósságot az elmúlt években a nemzeti jövedelem 83 százalékáról a tavalyi év végére – bár a végleges számok még nincsenek meg – várhatóan 68 százalékára sikerült csökkenteni.
Ezt is folytatni kell, olyan „gazdaságpolitikai mixet” kell kialakítani, amellyel egyszerre lehet az államadósságot csökkenteni, a nagyon fontos beruházásokat megvalósítani és az adócsökkentésekkel a versenyképességet a jövőben javítani – emelte ki a pénzügyminiszter.
Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a vagyongyarapodáshoz a jelentős állami beruházások és fejlesztések is hozzájárultak, és fontos stratégiai vagyonelemek is visszakerültek állami tulajdonba. Példaként a Molt említette, emlékeztetve, hogy az olajtársaságban újra vagyonrészt szerzett az állam 2010 közepére.
Kifejtette, a teljes állami vagyon 62 százaléka ingatlantulajdonban van, 21 százaléka különböző tulajdoni részesedésben (például cégekben), és a különböző eszközök, gépek is a vagyon részét alkotják.

Viszont 2016-ban az alábbi adatok láttak napvilágot

2016-ban  a következő kérdést tette fel az MSZP-s Lukács Zoltán Varga Mihálynak.

Mennyi a magyar nemzet vagyonának jelenlegi értéke? 

A képviselő arról írt: a nemzeti vagyonról szóló törvényből nem derül ki, hogy pontosan mekkora az összérték, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója egyszer azt nyilatkozta, hogy 42 ezer milliárd forintról van szó.

READ  A büdzsé felelős, a baloldal viszont eladósította volna az országot

Varga helyett végül Fónagy János válaszolt. Az államtitkár a 42 ezer milliárdosnál jóval kisebb számot adott meg: ő úgy számol, hogy az állami tulajdonban lévő vagyon értéke 18 194 milliárd forint volt az előző év végén. Ez egyébként jelentős változás 2010-hez képest, akkor 10 ezer milliárd körül járt ez az összeg. Ez a 18 ezer milliárdos szám kicsivel több, mint amennyi a költségvetés egyéves összes kiadása.

A nemzeti vagyonba az állam és az önkormányzatok vagyonelemei tartoznak bele, vagyis az állampolgárok vagyonát nem számolták bele ebbe.

2019 év elején mintegy 17 000 milliárd forintot tett ki a magyar állam vagyona  – számolt be a Magyar Nemzet. Ez mostanra érte el a 18 ezer milliárd forintot. A fenti 2016-os eredményhez képest, viszont a hírekkel ellentétben, nem változott. Vagy mégis?

Egyes értékelők szerint a z államadósság pillanatnyilag úgy 36 ezer milliárd. 2010-ben még csak 21 ezer milliárd volt. Vagy még sem?

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.