Aleksandar Vucic – A NATO végezze a dolgát
A NATO-nak el kell végeznie a dolgát, vagy Szerbia lesz kénytelen megvédeni a Koszovóban élő szerb kisebbséget – közölte Aleksandarelolvasom
A NATO-nak el kell végeznie a dolgát, vagy Szerbia lesz kénytelen megvédeni a Koszovóban élő szerb kisebbséget – közölte Aleksandarelolvasom
Mi itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitikai eseményeket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter azelolvasom
A kecskeméti Mercedes-gyár előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét a folyamatosan változó alkatrészellátási helyzethez igazodva – közölte a Mercedes-Benz Manufacturingelolvasom
A Legfőbb Ügyészség megegyezett az Európai Ügyészséggel a kölcsönös együttműködésről és az információcseréről. Magyarország az első olyan uniós ország azelolvasom
Másfél napig még folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő. Szombaton a nap második felében markáns hidegfront érkezik erős lehűléssel. Aelolvasom
Két már nem működő műhold éppen csak elkerüli egymást szerda este az Egyesült Államok felett. A két műhold 53 ezerelolvasom
Ki kell vonulnia a török határ melletti 30 kilométeres sávból – beleértve Tel Rifaatot és Manbídzs városát is – aelolvasom
Glázer Tímea, a győri ellenzési összefogás polgármesterjelöltje felszólal a Tüntetés Borkai Zsolt és a maffiakormányzás ellen elnevezésű rendezvényen a győrielolvasom
Sára Sándor (Tura, 1933. november 28. – Budapest, 2019. szeptember 22.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Balázselolvasom
A Hírterjesztő az APEV Média-MR3.hu tagja
Adatvédelem Designed using Unos. Powered by WordPress.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |