Szlovákiában 320 ezer aláírásnál tart a kormány menesztését célzó petíció

Megosztás

Mintegy másfél hónap alatt több mint 320 ezren írták alá Szlovákiában azt a népszavazás kiírását támogató petíciót, amelynek kezdeményezői az Eduard Heger vezette kormány azonnali menesztését, valamint az alkotmány egy részének módosítását szeretnék elérni – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a petíciós bizottság megerősítésére hivatkozva hétfőn.

    Az aláírásgyűjtést a legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány kezdeményezte, több más ellenzéki párt is támogatásáról biztosította. „A népszavazás az egyetlen lehetőség, amely Szlovákiában az emberek számára megmaradt arra, hogy érdemben hangot adjanak a kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek, s távozásra szólítsák fel” – írták korábbi állásfoglalásukban a petíció kezdeményezői. A négypárti szlovák kormánykoalíció második legkisebb pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) egy ideje már a koalíciós szerződés átdolgozását és nem utolsó sorban a legerősebb koalíciós pártot, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalmat vezető Igor Matovic pénzügyminiszternek a kabinetből való távozását követeli, amit az OLaNO elutasít. Az SaS korábban jelezte, ha feltételei nem teljesülnek, miniszterei elhagyják a kormányt, a napokban pedig bejelentették, hogy összeállították a csapatot, amely a koalíciós szerződés újraírásáról tárgyal majd.
    Erre Eduard Heger kormányfő úgy reagált, hogy az SaS bejelentette: eldöntötte, hogy bedönti a kormányt. Az aktuális ellenzéki petíció előzménye, hogy tavaly egy – ugyancsak az Irány által kezdeményezett – petíciós akcióban mintegy 600 ezer aláírás gyűlt össze egy előrehozott választásokat célzó népszavazás kiírására.
    A népszavazásra azonban nem került sor, mivel Zuzana Caputová államfő úgy döntött, hogy azt nem írja ki, miután az ő beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a népszavazás kérdéseit. A vonatkozó szlovák jogszabályok szerint a népszavazás kiírásához 350 ezer támogató aláírásra van szükség, ezt a petíció kezdeményezői augusztus közepéig szeretnék elérni, azt tervezve, hogy a referendumot egy időpontban lehessen megtartani az október 29-re kiírt – az idén először egy időpontban megvalósuló – helyhatósági és megyei választásokkal.
    A petíciós bizottság hétfői közlése szerint naponta átlagosan ezer-négyezer aláírást tartalmazó petíciós ív érkezik a központjukba, ez az információ azt valószínűsíti, hogy a megfelelő számú aláírás különösebb nehézség nélkül összegyűlhet. Szlovákia történetében eddig nyolc alkalommal került sor népszavazásra, de ezek közül a megköveteltnél (legalább 50 százalék és egy szavazat) alacsonyabb részvételi arány miatt csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott népszavazás, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt.

READ  60 éves kedvezmény szüntettek meg Floridában

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .