Határozatképtelenség miatt elmaradt a rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt nem tudták megtartani az ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli Fővárosi Közgyűlés szombat este.

A rendkívüli közgyűlést Karácsony Gergely zuglói polgármester, ellenzéki főpolgármester-jelölt és nyolc ellenzéki képviselő kezdeményezte „a főváros patkánymentes állapotának visszaállítása” napirendi ponttal.
Az ülésvezető Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes megállapította, hogy mivel a közgyűlés tagjainak kevesebb mint fele, 11 képviselője jelent csak meg, a testület nem határozatképes, ezért a rendkívüli ülést meg sem nyitotta.
A városháza elé szervezett ellenzéki tüntetés résztvevői közül többen bementek az ülésterembe, ahol megtapsolták a megjelent képviselőket. A demonstrálók többször azt skandálták: „szabad Budapest”.
Ezt követően újságíróknak Karácsony Gergely úgy fogalmazott, a mostani rendkívüli ülés méltó befejezése az elmúlt kilenc évnek, hiszen ezúttal is azok a kormánypárti politikusok hiányoznak, akik szerinte „mindig azt keresik: mit, miért nem lehet megtenni”. Hangsúlyozta, a változást akaró ellenzéki képviselők és budapestiek elsőként a városházát foglalták vissza, a vasárnapi voksoláson pedig majd a várost is. Ez az új korszak pedig „nem a hatalom embereiről, hanem az emberek hatalmáról szól majd” – mondta.
Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője kijelentette, Tarlós István főpolgármester vasárnap „menni fog”, Budapest vezetője Karácsony Gergely lesz, a 23 kerületet pedig az ellenzék közös jelöltjei irányítják majd.
Horváth Csaba, az MSZP képviselője elmondta, a fideszes képviselők távolmaradása azt szimbolizálja, a választók kikre számíthatnak és kikre nem.
Karácsony Gergely az általa jegyezett előterjesztésben azt írta: álláspontja szerint jelenleg a fővárosban fennálló patkányfertőzöttség megszüntetésére az egyetlen megoldás „a feladat ellátására alkalmatlan” RNBH konzorciummal megkötött szerződés felmondása, illetve az, hogy a veszélyhelyzet elhárításához szükséges intézkedés keretében rendeljék meg a szolgáltatást „a veszélyhelyzetet megszüntetni képes cégtől, vagyis a Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft.-től”.
Tarlós István főpolgármester szombat délután kampányzáró sajtótájékoztatóján közölte: a rendkívüli ülésen nem vesz részt, mert a Karácsony Gergely által benyújtott előterjesztésben foglalt állítások valótlanok, az arra alapozott határozati javaslatok értelmezhetetlenek, „maga a javaslat pedig jogszerűtlen”. A főpolgármester azt mondta: az országos tisztifőorvos nyilatkozatával cáfolja az előterjesztésben megfogalmazott állításokat, azt, hogy a patkányfertőzöttség mértéke folyamatosan nőtt volna az utóbbi időben, és a tisztifőorvos a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy Budapesten járványveszély nem áll fenn. Az adatok szerint a fertőzöttség 2019 augusztusában és szeptemberében már hozzávetőlegesen 25-30 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tette hozzá Tarlós István.
A sajtótájékoztatón emlékeztetett arra is, hogy a referenciák valódiságának vizsgálatára Karácsony Gergely feljelentése alapján indult büntetőeljárást a nyomozóhatóság bűncselekmény hiányában megszüntette, mivel kiderült, hogy a referenciák valósak és igazak.
Tarlós István kiemelte: a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében indult közigazgatási perben a törvényszék eljárási hibákat fogalmazott meg a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, ezért új eljárás lefolytatására utasította. Döntése a fővárosi önkormányzatot nem érinti.
Karácsony Gergely élére állt egy olyan ügy elleni támadásnak, amelyet korábban a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottságának tagjaként szavazatával ő maga is támogatott – közölte a főpolgármester.
A törvényben rögzített alaki követelmények miatt összehívták a rendkívüli közgyűlést, de annak megtartása „okafogyottsága miatt azonban értelmetlen és nevetséges” – mondta szombat délután a főpolgármester.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .