Arold Péter
Jakab Péter a Jobbik Magyarország Mozgalom elnöke közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy szerinte Orbán Viktor kizárná a Jobbik jelöltjét az időközi országgyűlési választáson történő indulás lehetőségéből.
Mint azt már tudjuk Koncz Ferenc július 10-én hunyt el motorbalesetben. Elődje az a Mengyi Roland volt akit 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt.
Ezen a választáson megint a Fidesz 2/3-os többsége múlhat, immár nem először.
Orbán kizáratná az ellenzéket a választásból! – írja a közleményben. Péntek 16 óra, vagyis a fellebbezési határidő lejárta előtt pár perccel a Fidesz megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson az időközi országgyűlési választáson Borsod 6-os választókörzetében.
Így, bár szombat reggel indul a kampány, Bíró László egyelőre nem indulhat el a Fidesz jelöltjével, az elhunyt Koncz Ferenc lányával szemben. Az indok: a Fidesz szerint nem én vagyok a Jobbik elnöke, mert bár január 25-én megválasztottak, a bíróságnak 7 hónap is kevés volt ahhoz, hogy ezt átvezesse a birosag.hu-ra, hiába kaptam meg az elnökként való bejegyzésemről szóló végzést július 9-én. A Fidesznél összeültek, és kitalálták, hogy a jobbikos Bíró László nem indulhat el összellenzéki jelöltként az időközi országgyűlési választáson. Ezzel a lépéssel Orbán és a Fidesz végleg megérkezett a keleti diktátorok szintjére, oda, ahol az ellenzéket adminisztratív eszközökkel próbálják meg eltiltani a választáson való részvételtől. Borsodban most ez történik. A hatalom fél az ellenzéki összefogástól. Tudják, hogy itt már nem elég elcsalni a választást, nem elég szavazatot vásárolni, fenyegetni, lejáratni: úgy döntöttek, el sem engedik indulni Bírót a választáson. Helyette bevezetik az öröklési rendet, ahol a képviselői szék apáról fiúra – jelen esetben lányra – száll. Reméljük, hogy a választási bizottság zöld utat ad majd Bírónak, aki innentől a szabadság szimbóluma is.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke
Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom