Havi 1 millió 296 ezer 300-ért vezeti majd Budapestet Karácsony

Nem okoz majd nagy meglepetést a fizetés, hiszen az egyrészt megegyezik azzal, amit Tarlós István is kapott, másrészt az összeget törvény szabályozza.

Ennek értelmében tehát október 13-tól az új főpolgármester illetménye 1 millió 296 ezer 300 forint lesz, amelyhez további 194 ezert 445 forint költségtérítés is társul havonta, vagyis Karácsony havi 1 millió 490 ezer 745 forintot vihet haza.

A helyettesek a jogszabályban foglaltak szerint a főpolgármesteri illetmény 70-90 százalékát kaphatják, ám az eddigi gyakorlat szerint megkapták a 90 százalékot. A törvény szerint a főpolgármester havi illetménye megegyezik a miniszterek illetményével, amelyet szintén törvény rögzít – írta az Index.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.