Az Orvosi Kamara elnöksége arra kéri Ádert, ne írja alá a tb-törvényt

Arold Péter Egészség percek

A kamara szerint az is kétségtelen, hogy a járulékfizetési fegyelmet erősíteni kell, de annak módja és mértéke nem okozhatja a szükséges ellátás megtagadását fizetőképtelenség esetén sem. Ezért a Magyar Orvosi Kamara a következő közleményt küldte el a Köztársasági elnöknek kérve arra, hogy a törvényrendelkezést ne írja alá.

A közleményt Kincses Gyula a Facebook oldalán is közzé tette

A Magyar Orvosi Kamara elnökségének közleménye

Az Országgyűlés 2019. december. 11-én megszavazta a “társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről” szóló törvényt, mely szerint az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésének 3 havi elmaradását követően megszűnik az érintettek jogosultsága az államilag finanszírozott egészségügyi szolgáltatások igénybevételére.
Miután a Magyar Orvosi Kamara a törvénytervezetet nem kapta meg véleményezésre, az elnökség most tudja kifejezni az alábbi véleményét.
Egyetértünk azzal, hogy a társadalombiztosítás a jogok és a kötelességek egyensúlyán alapszik, és minden járulékfizetésre képes állampolgár köteles járulékot fizetni. Azzal is egyetértünk, hogy a járulékfizetési fegyelmet erősíteni kell.
Álláspontunk szerint az elmaradt járulékokat meg kell fizettetni, és a járulékfizetés elmaradásának arányos mértékű szankcionálása is elfogadható, de ez nem okozhatja a szükséges ellátás megtagadását fizetőképtelenség esetén sem.
Tapasztalatok szerint nagy számban lehetnek olyan személyek, akik tájékozatlanságuk, a hivatali ügyintézésben való járatlanságuk, a munkaadójuk hibája, vagy akár saját mulasztásuk miatt nem rendezik időben társadalombiztosítási jogviszonyukat. Az új törvény szerint az ő esetükben akár egy véletlen baleset vagy váratlan megbetegedés miatti egészségügyi ellátás is több millió forint ellátási díjat eredményezhet. Ez sokak számára megfizethetetlen kiadást, vagy az egész család szociális helyzetének megrendülését okozhatja. Ezt aránytalan következménynek tartjuk egy alig több mint 23 000 forintos fizetési kötelezettség elmaradása miatt.
Azt, hogy a tisztázatlan jogviszony miatt az egészségügyi ellátószemélyzet kerül olyan helyzetbe, hogy fizetésképtelenség esetén kénytelen megtagadni az ellátást, az orvos-beteg bizalmi viszonyt alapvetően megzavarónak, szélsőséges helyzetek előidézőjének, a gyógyítás folyamatosságát veszélyeztetőnek tartjuk.
A fentiekre tekintettel tisztelettel kérjük Áder János köztársasági elnök urat, hogy a törvényt küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek, valamint a Magyar Orvosi Kamara elnöksége kéri a döntéshozókat, hogy a végrehajtási rendeletek megalkotásába vonják be a Magyar Orvosi Kamarát, legyenek figyelemmel arra, hogy a járulékfizetés elmaradásának nem lehet következménye egészségkárosodás, és a köztartozás szankcionálása nem lehet az ellátórendszer feladata.

Budapest, 2019 december 12.

READ  Ne egye a Wilke Wurstwaren kolbászát!

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.