Gazdaság

Közel a Brit EU-s megállapodás

Egybehangzó brit médiaértesülések szerint csütörtökön megszülethet a megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.

    A BBC közszolgálati médiatársaság forrásai szerint a londoni miniszterelnöki hivatal most már “nagyon bízik” abban, hogy egyezséggel zárulnak a hónapok óta folyó tárgyalások.


    Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az EU-ból. Távozásának napján december 31-éig tartó – vagyis éppen egy hét múlva lejáró – átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.


    A korábbi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyt, valamint arról, hogy ha megállapodás születik, betartatására és az esetleges szerződésszegések szankcionálására milyen jogi eszközök használhatók fel.
    Egybehangzó londoni értesülések szerint jelenleg már csak a halászat szabályozásának kérdése nyitott.


    Boris Johnson brit miniszterelnök a fő ütközési pontokra utalva a minap kijelentette: London nem tudná elfogadni, hogy az Egyesült Királyság legyen a világ egyetlen olyan szuverén országa, amelynek nincs befolyása arra, hogy ki férhet hozzá területi vizeihez, és olyan halászati kvótákkal legyen kénytelen szembesülni, amelyek rendkívül hátrányos helyzetbe hoznák saját halászati ágazatát.


    A BBC kormányzati forrásai szerint azonban a két fél a halászat ügyében is közel jár a megegyezéshez, és csütörtök délelőtt bejelentés várható az átfogó megállapodás létrejöttéről.
    Értesülések szerint az egyezményről, amely hozzávetőleg kétezer oldalas lesz, Johnson már telefonon tájékoztatta kabinetjének tagjait.


    A jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeit rögzítő megállapodás elmaradása esetén az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme a jelenlegi átmeneti időszak jövő heti lejárta után a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.


    Boris Johnson korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, azzal az érvvel, hogy annál későbbi időpontban nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére.


    E több mint két hónapja lejárt határidő óta is azonban több tárgyalási fordulót tartott a brit és az uniós küldöttség Londonban és Brüsszelben. Emellett a brit kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is többször tartott személyes egyeztetéseket telefonon és személyesen.

Ezt is olvassa el!
Holnaptól izgulhatunk! Minősítik Magyarországot

A jövő héten kezdődik egyszerre két felülvizsgálattal a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a tavalyi Éredekel

Szél feljelentetést tett

Arold Péter Gazdasági hírek Magyarország Szél Bernadett hűtlen kezelés és nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen Éredekel

Vannak még feladatok

Vannak még feladatok a magyar államadós-osztályzat további felminősítéséhez, így például az államadósság szintjének további csökkentése – mondta Csath Magdolna, a Éredekel

Komoly webáruház ellenőrzések várhatóak

Jelentősen bővíti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény kedden elfogadott módosítása. A hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval Éredekel

A büdzsé felelős, a baloldal viszont eladósította volna az országot

Felelősnek, az emberek mindennapjait segítő költségvetésnek nevezte a pénteken elfogadott jövő évi büdzsét Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a határozathozatal Éredekel

1.8 milliárdos bírság egy társkereső oldalnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a be2.hu és az academicsingles.hu társkereső weboldalak számos módon tisztességtelenül jártak el a fogyasztókkal Éredekel

Töretlen a CSOK népszerűsége

Töretlen a csok népszerűsége, a kifizetések a koronavírus-járvány ellenére megduplázódtak. Az idei első fél évben családi otthonteremtési kedvezmény (csok) formájában több Éredekel

Falusi CSOK Pest megye

Az államilag támogatott lakáshoz jutás újabb lehetősége 2019. július elsejétől a falusi CSOK, amely 2022. június 30-ig vehető igénybe a Éredekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is