Négy új örökös bajnok a kajak-kenu szövetség dicsőségfalán

 A tokiói olimpia és paralimpia után négy új név került fel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) dicsőségfalára, amelyen az örökös bajnokoknak állítanak emléket.

    A címet az érdemli ki, aki legalább öt világbajnoki címet szerez és/vagy olimpiai/paralimpiai aranyérmes lesz. Idén nyáron időrendben Kopasz Bálint, Tótka Sándor, Kárász Anna, majd a paralimpián diadalmaskodó Kiss Péter Pál tett eleget a kívánalmaknak, illetve a már korábban is örökös bajnok Bodonyi Dóra neve mellé ezúttal került oda a márványtáblán az ötkarika.


    Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke a hétfői eseményen köszöntőjében kiemelte, hogy a tokiói volt az idén 80 éves szövetség második legeredményesebb szereplése, 3 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmemmel megnyerték a sportági éremtáblázatot és a pontversenyt is az olimpián, a paralimpián pedig az első aranyérmüket gyűjtötték be.
    „Ez egyértelműen mutatja a sportág erejét. Gratulálok az új örökös bajnokoknak!” – mondta.


    Kopasz Bálint K-1 1000 méteren diadalmaskodott Tokióban – Varga Ádámot megelőzve -, ebben a számban, amelyet királyszámnak is neveznek, ezt megelőzően legutóbb 1968-ban, Mexikóvárosban született magyar győzelem Hesz Mihály révén. Kopaszt a nagy előd méltatta, aki meghatódva beszélt utódaihoz.


    „Nagy örömmel néztem a döntőt, elárulhatom, hogy azóta már többször is visszanéztem. Gratulálok nektek, átvettétek a stafétabotot” – mondta a 77 éves sportember.
    A K-1 200 méteren nagyszerű győzelmet arató Tótka Sándort a K-1 500 méter 1988-as bajnoka, Gyulay Zsolt köszöntötte.
    „Eddig ketten voltunk egyéni olimpiai bajnokok férfi kajakban, most már négyen vagyunk” – jegyezte meg, egyúttal felidézte 2009-es gyomaendrődi emlékeit, amikor először találkozott a sportolóval, majd a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpiát, amelyet megnyert Tótka.
    „Már akkor látszott, hogy rendkívül céltudatos. Látszott a tehetség is, de ez önmagában kevés, kell hozzá megszállottság, alázat és sok-sok lemondás. Olimpiát nyerni nem könnyű, de az utána következő életszakaszt talán még nehezebb kezelni. Sok sikert kívánok ehhez!” – mondta Gyulay Zsolt.


    A négyessel tokiói bajnok Kárász Annát és Bodonyi Dórát Hüttner Csaba szövetségi kapitány, illetve a háromszoros olimpiai bajnok, már visszavonult Szabó Gabriella méltatta. Előbbi felidézte a szegedi versenyző pályafutásának legfontosabb állomásait, és azt, hogy sokszor kellett sérülés után visszajönnie.
    „Anna óriási küzdő, és amikor lehetőséget kapott, mindig kihozta magából a maximumot. Nagyon megérdemelte, hogy felkerüljön a neve a táblára” – fogalmazott Hüttner Csaba.


    Szabó Gabriella arról beszélt, ő nagyon jól tudja, mennyi munka van a sikerek mögött, és talán kevesen sejtik, hogy a szolnoki Bodonyi Dóra mennyi áldozatot hozott azért, hogy a legjobbak közé kerülhessen.
    „Azt kívánom Dórinak, hogy legyen ő a csendes lányok példaképe!” – mondta arra utalva, hogy Bodonyi a visszafogottan ünneplő versenyzők közé tartozik.

READ  A magyar férfi jégkorong-válogatott hosszabbításban 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát


    A paralimpián KL1 200 méteren győztes Kiss Péter Pált – aki 18 évesen minden idők legfiatalabb parakajakos bajnoka lett, egyben az első magyar, aki ebben a sportágban nyerni tudott – az ugyancsak háromszoros ötkarikás bajnok Kovács Katalin méltatta, aki kiemelte az edzők, sportvezetők, támogatók szerepét is a sikerekben.
    „Peti esélyesként szállt vízre, de elbírta ezt a terhet és fölényes győzelmet aratott. Emlékszem egy korábbi beszélgetésünkre, amely nagy hatást tett rám és amely után sok mindent átértékeltem a saját életemben is” – idézte fel az ex-kajakos.


    Az ünnepelteket Hegedűs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója és Kóbor György, az MVM-csoport elnök-vezérigazgatója is köszöntötte, utóbbi – a már évek óta tartó együttműködést megerősítve – ezúttal írta alá Schmidt Gáborral a következő időszakra érvényes támogatói szerződést.
    A mostani ünnepség után immár 58 név szerepel az örökös bajnokok falán a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben.

Vélemény?

[Fancy_Facebook_Comments]

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .