A célpont inkább Rákosfalvy. Az Audi is kibukott rá
Az index.hu-n jelent meg ma egy cikk ami azt taglalja – informátorokra hivatkozva – hogy az igazi célpont nem Borkai,elolvasom
Borkai Maldív szigeteki utazásai
Gondolkodó ember Nem jött elő fenemód veszélyes témával a már nem tudjuk ügyvédje volt e-vagy sem titkos kiszivárogtató. Borkai Zsoltelolvasom
Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) Budaörsön
39 csapat részvételével október 12-én, 13-án, valamint november 9-én és 10-én zajlanak Budaörsön a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntői. Aelolvasom
Elhunyt Vekerdy Tamás
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás – közölte a Hvg.hu-val a pszichológus, író családja. A halálhírt Vekerdy Tamás hivatalos Facebook-oldalánelolvasom
A Haribó visszahívta egyik termékét
A Haribo Hungária Kft. önkéntesen, saját hatáskörben kivonta az alábbi azonosító adatokkal rendelkező termékét a piacról, majd a kivonásról felelőselolvasom
A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart
A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanemelolvasom
Szeptemberben 2,8%-kal nőttek az árak
2019. szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,8%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok,elolvasom
Fidesz közlemény – Újabb megsértése a kampányszabályoknak
Újabb megsértése a kampányszabályoknak Mint tudvalevő kampánytevékenységet csak és kizárólag az arra kijelölt, illetve nem tiltott területen lehet folytatni. Óbudánelolvasom
Palkovics: a thyssenkruppal új időszámítás kezdődik Pécsen
A német thyssenkrupp vezérműtengelyeket gyártó üzemének létrehozásával új időszámítás kezdődik Pécsen – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter aelolvasom
Miért ad ekkora esélyeket az ellenzéki összefogásnak Győrben?
Miért ad ekkora esélyeket az ellenzéki összefogásnak Győrben? Miért gyengélkedik a baloldal már évek óta ott, ahol 1994 és 2006elolvasom
Meglehetősen lassan mozdult rá a győri ellenzék az elmúlt évek legnagyobb botrányára
Öt évvel ezelőtt 61 százalékkal nyert Borkai Zsolt Győrben, kérdés, hogy a szexbotrány, a drogozás vádja (amelyről képek nem kerültekelolvasom
Bántalmazás Ecséden. A Polgármestert is inzultálták
Két rendőr járőr autó és egy mentő vonult ki Ecsédre egy verekedéshez. A helyi Facebook csoport írása szerint szóváltásba keveredett a településelolvasom
Ugye az mindenkinek megvan, hogy ilyenkor illik krumplit osztani?
A 444.hu hívta fel a figyelmet – ismét – egy érdekes összefüggésre a krumpli és a szavazatvásárlás között. A XI.elolvasom
Félmilliárd forintos közfoglalkoztatási mintaprogram beruházásait adták át az Ormánságban
Három ormánsági település összefogásával valósult meg az a közfoglalkoztatási mintaprogram, amelynek keretében vágóhíd, húsfeldolgozó üzem és sertéstelep létesült – jelentettékelolvasom
Négyszer drágább ajánlattal győzött egy győri pályázaton a Borkai-szexhajó egyik vendége
A vesztes ajánlatnál négyszer drágábban, 896 millió forintért nyerte el két évvel ezelőtt a győri diákolimpia étkeztetési feladatait a Diákolimpia 2017 Kft.elolvasom
World Autó Kőbánya
Cégünk 2003 óta van a hazai gépjármű-javítói piacon, mint a biztosítók szerződött javító partnere, márka-független autójavítóként. Munkánk során arra törekszünk,elolvasom