Világszínvonalú idegsebészeti műtőket adtak át Szegeden

A magyar cégek az egészségipar területén kiemelkedő eredményeket érhetnek el – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) világszínvonalú idegsebészeti gerinc- és idegsebészeti műtőjének átadásán.

Palkovics László azt mondta, a magyar egészségipar évente 5-6 százalékos növekedést ér el, a szabadalmi bejelentések több mint egyharmada erről a területről származik. A magyar gazdaság utóbbi negyedéves 5,2 százalékos növekedése, jelenősen meghaladta az uniós és a német adatokat is. Ez a high tech gyártó és szolgáltató szektor eredményének köszönhető – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: a magyar exportban – uniós összevetésben – a legmagasabb a high tech hozzáadott érték.

A politikus kifejtette: az orvosképzés az oktatás, kutatás és a klinikai ellátás egységére épül. A gyakorlati képzés jelentősége egyre nő, ehhez megfelelő eszközökre is szükség van, ilyen az újonnan kialakított műtőkomplexum. A miniszter kitért arra, döntés született arról, hogy elkülönített források állnak majd rendelkezésre az orvosi, egészségtudományi kutatások finanszírozására.

Barzó Pál az SZTE idegsebészeti klinikájának vezetője elmondta, az intézményben végzett műtétek száma néhány év alatt 1200-ról négyezerre emelkedett, ezzel az ország legnagyobb ilyen központja lett. Jelenleg nincs olyan idegsebészeti beavatkozás, amelyet nem tudnának a szegedi klinikán a világon a legmagasabb színvonalon elvégezni. A másfél évtizede harmincágyas klinika 100-110 ágyasra bővült, négy műtőjével Európa, sőt talán a világ egyik meghatározó fej-nyaksebészeti központjává vált – hangsúlyozta a professzor.

Az új műtőkomplexumot egy gerinc- és egy fej-nyaksebészeti hibrid műtő alkotja.A gerincsebészeti műtőt a legfejlettebb képalkotó technikával és az ezekre alapuló gerinc- és agyműtéteket elvégző robotokkal szerelték fel, amelyek lehetőséget adnak a legbonyolultabb műtétek precíz, gyors elvégzésére, jelentősen javítva ezzel a betegbiztonságot. Az idegsebészeti hibridműtőben több lépcsős vagy más módszerekkel igen nagy kockázatúnak minősülő beavatkozások végezhetők el. Lehetőség nyílik arra, hogy egy nyitott idegsebészeti műtét során jelentkező komplikáció esetén érkatéteres eljárással helyreállítsák az agyi véráramlást. Ugyanígy a katéteres eljárás során jelentkező vérzés ellátása is megkezdhető helyben egy nyitott műtét során – ismertette Barzó Pál.

READ  Még több rák elleni gyógyszer kaphat TB támogatást

Oroszné Vincze Rita, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, a szegedi lesz a cég első olyan bemutató centruma Európában, ahol idegsebészeti, onkológiai, valamint intervenciós radiológiai beavatkozásokat végeznek majd, minimál invazív módon.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.