index.hu – Az I. kerületi önkormányzat távozó vezetői szeptember utolsó napjaiban mintegy 70 millió forintnyi jutalmat és végkielégítést fizettek ki egymásnak, a jegyző pedig utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésének biztonsági mentéseit is töröljék – közölte csütörtökön Böröcz László, az I. kerület frissen megválasztott polgármestere. A polgármester továbbá azt is közölte, hogy hogy két év alatt a V. Naszályi Márta közvetlen körébe tartozók a fizetésükön felül közel 140 millió forintot vettek fel különböző jogcímeken. „Elképesztő mennyiségű pénzt fizetett ki az I. kerületi önkormányzat baloldali vezetése.” Böröcz László példaként említette, hogy voltak olyan irodavezetők, akik 2023 tavaszán jöttek az önkormányzathoz, és hat-hat havi jutalommal távoztak szeptember végén. Így 10–15 millió forintot vettek fel az elmúlt másfél évben a fizetéseken kívül.Azt ígérte, hogy kivizsgálja az ügyet és megteszi a megfelelő lépéseket Van még mit olvasni

Böröcz László állításai
Frissítve: 2024-10-13 09:55
Previous Article
Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál történt balesetnek
Next Article
Meghalt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke

További híreink
Rákosfalvy lemondott a MUSZ-ben betöltött tisztségéről
2019-10-30
A 4iG Nyrt.-é lett a DIGI Tv.
2022-01-03
dr. Ujhelyi István – 2020: legyen az egészségügyi minimum éve!
2019-12-29
Bödőcs Tibit kedveli a hatalom
2023-03-20
Akár a minimális forrásból gazdálkodó Fejér vármegyei szervezetek ...
2024-04-17
USA Kínával is elszámolna
2022-03-14
Szombaton rendezik meg a FIFA22 első nagyszabású hazai versenyét
2021-10-06
Erősen emelkedő tendencia, három elhunyt beteg
2020-09-02




