Minden esély meg van rá, hogy megalakuljon az EP harmadik legerősebb formációja

Megosztás

Patrióta kiáltványt fogadott el az európai jövőért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével közösen – tájékoztatott erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, aki az aláírt dokumentumot is rendelkezésre bocsátotta. A felek a patrióta kiáltványt egy közös sajtónyilatkozattal erősítték meg.

„Az európai polgárok számára ismeretlen és tőlük távol álló intézmények – olyan erős globalista erőkkel, senki által meg nem választott bürokratákkal, lobbi- és érdekcsoportokkal együtt, akik és amelyek semmibe veszik a többség hangját és a szélesebb népi demokráciát – terveznek a nemzetek helyébe lépni. És mi ehhez az eszközük? Egy európai központi állam” 

– olvasható a kiáltványban.

„Visszavesszük intézményeinket”

Olyan Európában, ami szuverén, és eltántoríthatatlanul képviseli érdekeit minden olyan függőségtől mentesen, amely akadályozza a nemzeti közösségei akaratának végrehajtását – akár belföldön, akár külföldön. Elkötelezett a béke és a párbeszéd mellett, de ugyanakkor készen áll, hogy megvédje magát minden veszéllyel szemben; megvédi és ünnepli európai identitását, hagyományait és szokásait, a görög-római és zsidó-keresztény örökség gyümölcsét. Nagy becsben tartja a nemzeteiben rejlő sokszínűséget, azok történelmét és életformáját, és egyben ellenáll az olyan ultimátumoknak, amelyek célja annak az éppen divatos trendek szerinti megváltoztatása

– olvasható a dokumentumban.


Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .