A DK nemmel fog szavazni

A Demokratikus Koalíció (DK) nem fogja megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ahogy azt sem támogatja, hogy az indítványt hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja a parlament.

Az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján ismertette a DK elnökségének döntését. Molnár Csaba, aki a jogszabályt „felhatalmazási törvényjavaslatnak” nevezte, azt mondta, hogy 16 uniós államban léptettek életbe rendkívüli jogrendet, de egyetlen olyan állam sincs, ahol a rendkívüli állapot az „idők végezetéig szólhatna”. Egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlen, hogy a különleges jogrendet idő és tartalmi korlátozás nélkül vezessék be – szögezte le az európai parlamenti képviselő.
A politikus egyetértett azzal, hogy a rendkívüli helyzetben szükség van rendkívüli kormányzati felhatalmazásra, de úgy vélte, hogy a felhatalmazás megadásához néhány feltételnek teljesülnie kell. A pártja nevében négy feltételt megfogalmazó Molnár Csaba úgy fogalmazott: ezeket Orbán Viktor miniszterelnök „akár a DK ultimátumának” is tekintheti.
A kormánynak csak meghatározott időre lehet felhatalmazást adni – jelentette ki. A DK ezért azt javasolja, a felhatalmazást az Országgyűlés adja meg és azt 15 naponként vizsgálja felül. Hozzátette, amennyiben a járvány idején az Országgyűlés nem tud a megszokott módon összeülni, akkor speciális ülésezési vagy szavazási formákat kell bevezetni. Szavai szerint az Európai Parlamenthez hasonlóan a magyar Országgyűlésben is lehet alkalmazni a távszavazást.
A különleges felhatalmazás kizárólag a járvány elleni védekezésre és a járvány okozta gazdasági bajok orvoslására terjedhet ki – szögezte le. Ne fordulhasson elő, hogy a kormány a járványra hivatkozva más, azzal össze nem függő területeken is teljhatalmat gyakorol! – érvelt az ügyvezető alelnök.
A DK azt is javasolja, hogy a veszélyhelyzet idején minden frakcióvezetőnek legyen joga az Alkotmánybírósághoz fordulni, a testület pedig ezekben az ügyekben három nap alatt hozzon döntést – ismertette újabb feltételüket.
Végül azt mondta, nem tudnak olyan büntetőjogi szabályozást támogatni, ami korlátozná a sajtószabadságot és megpróbálná elhallgattatni a független sajtót.
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A kétharmados támogatást igénylő előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges. A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

READ  „Fogalmuk sincs erről az országról” – Bayer Zsolt az ellenzékről és a választásról

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.