LMP: kapjanak bővebb tájékoztatást az önkormányzatok!

Megosztás

Az LMP arra kéri a kormányt, hogy az operatív törzs adjon részletes tájékoztatást a nagyvárosok polgármestereinek a koronavírus-járvány terjedésével kapcsolatban – mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton, a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón.

Keresztes László Lóránt kifejtette: az önkormányzatok vezetői akkor tudnak felelősségteljes döntéseket hozni a koronavírus elleni védekezésben, ha tisztában vannak azzal, hogy településeiken mennyien fertőződtek meg, hányan szorulnak ápolásra.
A polgármestereknek szükségük van ezekre az információkra ahhoz, hogy intézkedni tudjanak a helyi közszolgáltatásokkal, tömegközlekedéssel és intézményekkel kapcsolatban – indokolta kezdeményezésüket. A kormánynak pedig a szükséges forrásokat is biztosítania kell – tette hozzá.
Az LMP frakcióvezetője elmondta: szerintük a kormánynak el kellene gondolkodnia a kijárási korlátozás további szigorításáról, hogy mindenki csak a valóban alapvető fontosságú esetekben hagyja el otthonát.
Keresztes László Lóránt emellett sürgette a kormányt, hogy minél hamarabb indítsa el gazdasági mentőcsomagját, mondván: a kijárási korlátozások ezen a területen is komoly hatással járnak majd.
Az ellenzéki politikus végül megismételte, továbbra is úgy gondolják, hogy csak korlátozásokkal és garanciákkal vezethető be a koronavírus miatti rendkívüli jogrend. Az LMP ezért azt kezdeményezi, hogy a kormány 90 napra kapja meg a rendeleti kormányzás lehetőségét, amit további 30-30 napokkal automatikusan, az Országgyűlés döntése nélkül meg lehetne hosszabbítani, ha „a vírus terjedésének objektív körülményei” indokolják – közölte.

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.