A kényszerűen megörökölt épülettorzónak eddig is számos kreatív hasznosítási formát talált a Főváros: itt tartják évről-évre a Fővárosi Állásbörzét, a téli időszakban elképesztő fényinstallációs kiállítás nyílt benne, de konferenciáknak is helyet adott. Most pedig befogadta a népszerű, évente több tízezreket vonzó fotókiállítást, amit idén sok más intézmény nem mert megtenni – írja a budapest.hu Karácsony Gergely főpolgármester Facebook posztjában a következőket írta a közelgő eseményről: Budapesten a művészet szabad, Budapest a létező valóságot senki elől eltiltani nem akarja, ezért, ha már az állami intézmények sora nem vállalta, a Fővárosi Önkormányzat ad otthont az idei World Press Photo kiállításnak. Emlékezetes a tavalyi botrány, amikor a Mi Hazánk felhívására egy ostoba és káros jogszabály alapján a kormány korlátozta a World Press Photo kiállítást. Az állami cenzúra hatása nem maradt el, és még mindig tart: sok intézmény nem merte idén befogadni az évről-évre, a világ számos nagyvárosában bemutatott kiállítást. A szervezők megkeresték Budapestet és mi örömmel vállaltuk, hogy helyt adunk a kiállításnak. A kiállításnak, ami nem másról, csakis a valóságról szól, a világ legkitűnőbb sajtófotósai művészi igénnyel hol a szenvedést, hol a szabadságot, hol a szerelmet, hol a gyászt ábrázolják, összetetten, sokszínűen, amilyen a bennünket körülvevő valóság, úgy. Ezt nem elfedni kell, hanem szembesülni vele, mi ebben hiszünk. Különleges helyszínben állapodtunk meg a szervezőkkel, az idei kiállítás a Biodómban lesz, az az épület is Budapest mai összetett valóságáról mesél a maga módján, így méltó és akadálymentes helyszíne lesz a kiállításnak szeptember 20-a és október 27-e között. A szervezők megkeresték a Fővárost, és a helyszínként végül a Biodóm mellett döntöttek. Az akadálymentes helyszínen szeptember 20. és október 27. között lehet megtekinteni a tárlatot, ahol a világ legjobb sajtófotósainak munkáján keresztül szembesülhetünk az elmúlt év történéseivel a nagyvilágból.
Egymásra támadó rokon család verte fel az éjszaka csendjét Hatvanbanoktóber 16, 2023
Hírek
Már nem gondolkodnak a szociális temetésbenmárcius 31, 2024
Hírek
Elhunyt Sólyom Lászlóoktóber 8, 2023
Hírek
Kóstoljuk meg a Balatont!augusztus 10, 2023
Hírek
Meghalt a Jóbarátok egyik főszereplőjeoktóber 29, 2023
Hírek
Félünk tőle, hogy csalódást okozó húsvéti sonkát választunk egy friss kutatás szerintmárcius 14, 2024
Hírek
Újabb 2.5 millió m3 kristálytiszta víz indult a Velencei-tóba!!! Ez további 11 cm vízszint-növelést ...március 21, 2024
Hírek
Lemondott Liz Truss brit miniszterelnökoktóber 20, 2022
Hírek
Terelések, lezárások Budapestenmájus 8, 2024
Hírek
Világméretű oktatási kampány - Jehova Tanúi idén szeptemberben egy különleges kampányt szerveznekszeptember 17, 2024
Hírek
IX. Pajtaszínházi szemlejanuár 29, 2024
Hírek
Hollik sincs magánálnovember 3, 2023
Hírek
2024-09-23