Befektetésként vásárolnak ingatlanokat a II. kerületben

Megosztás

A vevők főként befektetési céllal vásároltak a fővárosi második kerületben és átlagosan 109 millió forintot költöttek a nagyjából 110 négyzetméteres ingatlanokra 2022-ben – közölte a Duna House.

    A társaság adatai szerint a II. kerületben idén 1,4 millió forintra nőtt a négyzetméterár a tavalyi 990 ezer forintos átlagos árhoz képest. Az ingatlanközvetítő ügyfelei között végzett felmérés alapján az idén februárban a II. lett a legnépszerűbb fővárosi kerület, maga mögé utasítva a korábbi csúcstartó XIII. kerületet, illetve a befektetők által kedvelt Teréz- és Erzsébetvárost is.
    A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House pr- és elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy a februári adatok szerint a fővárosi érdeklődők 18,9 százaléka részesítette előnyben a II. kerületet otthonkeresésekor. Hozzátette: a 2022-es ingatlanpiaci tranzakciók mindössze 4 százaléka zárult a II. kerületben, az eladók legnagyobb arányban örökségüket értékesítették, míg a tavaly ingatlant vásárlók motivációját 28 százalékban a befektetési szándék, 25 százalékban a nagyobb ingatlanba költözés adta, a vevők 11,7 százaléka pedig első lakására szerződött.
    A vásárlók 78 százaléka téglaépítésű lakásokra szerződött 2022-ben, amelyekért 75,9 millió forintos átlagárat, így több mint egymillió forint feletti négyzetméterárat fizettek. Az átlagos ingatlannagyság 71 négyzetméter volt – írták.
    A családi házaknál az átlagos ár tavaly 226 millió forint fölé emelkedett, ami 68 százalékos áremelkedés, míg a négyzetméterárak 47 százalékkal drágultak 2021-hez képest. Újépítésű otthont kevésbé találni a kerületben, az idei, első negyedéves adatok alapján 2,1 millió forintos négyzetméteráron lehetett hozzájutni új ingatlanhoz, amelyért mintegy 250 millió forintos átlagárat fizettek a vevők – ismertették.
    A meghirdetett ingatlanok között elérhető csaknem 3 millió forintos négyzetméteráron 3 milliárd forint felett értékesített luxusrezidencia, vagy négyzetméterenként mintegy 4,2 millió forintért árult 2 milliárd forintos villa is. A kerületben a jelenleg elérhető, legolcsóbb lakás egy 25 négyzetméteres, felújított garzon 40 millió forintért – áll a közleményben.

READ  Nagy István: a nemzetközi nagytőke irányítja az Európai Unió döntéshozóit

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .