Nyugdíjak, lakhatás, rezsi: korrekciós intézkedéseket kezdeményez az MSZP

Megosztás
Már holnaptól 60.000 forintra emelhetné a kormány minimál nyugdíjat, helyi szinten pedig számos szociális intézkedést lehet kezdeményezni – erről beszélt Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője péntek este az ATV Egyenes beszéd c. műsorában.

 

Több szociális intézkedést is lehet hozni helyi és országos szinten, utóbbi téren a legfontosabb a leszakadó nyugdíjak korrekciója lenne, mondta Korózs Lajos. „Be lehet vállalni, többször is volt ilyen indítványom a parlament előtt, a nagyon alacsony nyugdíjakat egy több éves programban fel lehetne zárkóztatni. (…) 60.000 forint alatt nem szabad nyugdíjat adni!” – jelentette ki a képviselő és elmondta, hogy az MSZP már jövőre több, mint duplájára emelné a minimál nyugdíjat. „Ha kormányon lennénk, és én lennék a szociális miniszter, és a nyugdíjügyek hozzám tartoznának, az első dolgom az lenne a nyugdíjtörvény megváltoztatásában, hogy ezt a korrekciót betenném.”
A szocialista képviselő emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi regnáló kormány nyugdíjtörvénye 10 éve alacsonyan tartja a nyugdíjakat, és arra is, hogy az MSZP a bérnek növekedését is figyelembe venné a nyugdíjak emelésénél. „A köznyelv ezt svájci indexálásnak hívja. Orbánék áttértek a csak inflációkövető technikára, ennek az lett a következménye, hogy ha valaki kevés nyugdíjból él, akkor jövőre is kevésből fog. A bérektől nem szakadhatnak le a nyugdíjak. Meg kéne emelni a méltányossági nyugdíjkeretet is. (…) Ezeknek mind van forrása!” – mondta Korózs és hozzátette, hogy már pár 100 millió is sokat számítana.
A képviselő arról is beszélt, hogy helyi szinten is vannak megvalósítható lehetőségek, amiket kezdeményez. „A kampányban is elmondtam, hogy ezekhez bátran kezdjenek hozzá! Egy kis faluban is állítsanak be méltányossági közgyógyellátást, ápolási díjat.
Néhány száz forinton múlik, hogy valaki nem kap támogatást, és néhány százezer forintból még egy 500 lelkes faluban is meg lehet ezt csinálni! Adjanak lakhatási támogatást annak, akinek a Damoklész kardja ott van a feje fölött, és nem veszíti el a hajlékot! A falvakban is meg lehet ezt csinálni, nem sok pénz ez, de arra éppen elég, hogy ne kössék ki a villanyt azért, mert valaki megbetegedett és sokkal több pénzt kellett gyógyszerre költenie!”
A szintén komoly problémát okozó szennyvíziszap-ügyről Korózs Lajos elmondta, sajnos látszik, hogy vannak csak jövőre lejáró szerződések, amiket ma be is mutat a politikusi közösségi oldalán. Végezetül pedig Botka Lászlóról kérdezve kijelentette, az Összefogás Szegedért egyesület mögött egyetértésben ott áll valamennyi párt, a szövetség pártjainak valamennyi frakciója.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.