Ugye ameddig nincs jogerős bírósági végzés, addig mindenkit megillett az ártalmatlanság vélelme. Mondják. Ennek ellenére már a fél média úgy tudja, hogy a 13 éves iskolás lány megrontója a Fidesz egyik volt kerületi képviselője. Lehet.
Mire gondolhat olyankor az elkövető, amikor elkövet? Hogy soha nem derül ki?
Jelenleg az üllői önkormányzatánál vállal szerepet: a környezetvédelmi bizottság munkáját segíti külsősként.
Hát akkor nézzük.
Tímár László korábbi VII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő lehet az az általános iskolai tanár, akit szexuális visszaéléssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított meg a rendőrség.
Elsőként a Blikk számolt be arról, hogy egy Pest megyei általános iskola 56 éves tanára szexuális kapcsolatba lépett egyik 13 éves diákjával, de nem nevezték meg sem a várost, sem az iskolát, sem az érintett pedagógust. Ellenben több, visszafejthető utalás mellett leírták, hogy egy korábbi, budapesti fideszes önkormányzati képviselőről van szó, aki egy Pest megyei város egyik bizottságának külsős tagja, az ügyben pedig a rendőrség eljárást indított, az Emmi-től is megerősítést kaptak az esetről, valamint az iskola igazgatója sem cáfolta az értesülést.
Szexuális visszaéléssel és kiskorú veszélyeztetésével meggyanúsították azt az 56 éves fideszes politikust, aki korábban az egyik budapesti kerület képviselő-testületének a tagja volt.
Demokratikus koalíció:
- Súlyos lakástűz történt Ecséden
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
- Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?
- Forró Tamásra emlékezve – A láthatatlan tévés legendája
Forrás
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?by erzsebetvaros on 2025-07-07 at 20:32
Az esküvő nem csupán egy nap az életben – ez az a nap, amire mindig emlékezni fogtok. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy az esküvői zene is tökéletes legyen. Sok párban felmerül a kérdés: zenekar vagy esküvő DJ legyen a nagy napon? A zenekar élő hangulatot teremt, de az esküvő DJ hatalmas The post Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen? appeared first on Budapest 7 – Erzsébetváros.