Közélet

Rákosfalvy lemondott a MUSZ-ben betöltött tisztségéről

Rákosfalvy Zoltán nem szeretné, hogy a Magyar Úszó Szövetség akárcsak a legcsekélyebb hátrányt is elszenvedje a videók miatt, amelyeket egyébként bűncselekménynek tart. A közleményében a következőket írta:

„Az elmúlt hetekben az önkormányzati választásokkal összefüggésben ismeretlen elkövető egy hamis adatokkal létrehozott profilon, fizetett blogos hirdetések alatt megjelentekkel súlyos bűncselekményeket követett el személyem ellen, mely valótlan állítások jelentős részét a választási kampány hajrájában sajnos az ellenzéki média is átvette.”

Tehát továbbra is valótlannak tartja az Ördög ügyvédje néven futó blog, illetve Facebook oldal tartalmát a leleplező erejű videók ellenére.

Rákosfalvy kijelenti, a „személyem körül kialakult helyzettel együtt járó jelentős hátrányokat kizárólag magam kívánom viselni”, és meg akarja akadályozni, hogy „imádott sportomat, az úszást” vagy a MÚSZ-t a fenti hátrányok érintsék.

A MUSZ a számára küldött levél a sajtó felé történő továbbítással az ügyre pontot tett, mind azok után, hogy Rákosfalvy Zoltánt még a levél előtt berendelte, hogy tisztázza magát de az ügyvéd nem ment el  a meghallgatásra

A szexvideós botrányba keveredett, újra megválasztott győri polgármester, Borkai Zsolt korábban kilépett a Fideszből, de Orbán Viktor arról beszélt a legutóbbi rádióinterjújában, hogy az ügynek még nincs vége, „az elégtételadás ideje még nem jött el”, Kósa Lajos és Gulyás Gergely szerint pedig új, időközi választást kellene kiírni a városban.

A hvg.hu nyomán

Olvassa el ezt is
Földi: minden módszer játszik

Arold Péter Migráns hírek A migráció szervezői minden módszert, technikát bevetnek a folyamatok irányítása érdekében – mondta Földi László, az Éredekel

Borkai kilép

A Magyar Nemzet Online oldala számolt be arról a hírről, hogy Borkai kilép a Fideszből „A külföldön tartózkodó Orbán Viktor, Éredekel

A célpont inkább Rákosfalvy. Az Audi is kibukott rá

Az index.hu-n jelent meg ma egy cikk ami azt taglalja - informátorokra hivatkozva - hogy az igazi célpont nem Borkai, Éredekel

Meglehetősen lassan mozdult rá a győri ellenzék az elmúlt évek legnagyobb botrányára

Öt évvel ezelőtt 61 százalékkal nyert Borkai Zsolt Győrben, kérdés, hogy a szexbotrány, a drogozás vádja (amelyről képek nem kerültek Éredekel

Érdekel minket az ön véleménye is