Románia Covid fertőzött betegeket küldene Magyarországra ápolás céljából

Egyre nehezebben birkózik meg a koronavírus-járvány terjedése miatt megnövekedett betegek számával a hazai egészségügy, ezért Románia tárgyalásokba kezdett Magyarországgal annak érdekében, hogy kezelésre szoruló, súlyos állapotban lévő betegeket fogadjanak be – közölték hivatalos források az Europa FM-mel.

A híradások szerint egyelőre Magyarország az egyetlen, amellyel ilyen irányú tárgyalásokba fogott Románia. Magyarország segítségét két héttel ezelőtt ajánlotta fel Szijjártó Péter külügyminiszter. Az Aradi Megyei Sürgősségi Kórház orvosai éppen szerdán kérték a szomszédos ország segítségét ezen a téren.

Az eddigi tárgyalásokon arra jutottak, hogy csakis mentőautóval lehetne szállítani a betegeket. A repülővel történő szállításuk ugyanis nem megoldható, mivel a számukra létfontosságú oxigénpalackok veszélyesek lehetnek a magasban.

A tervek szerint a magyarországi kórházakba – kapacitásuk alapján – főként a határmenti megyékből szállítanának át betegeket.

Mint ismert, szerdán egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem volt az egész országban Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el a kórházakban.

A koronavírus-fertőzötteknek fenntartott intenzív terápiás ágyak száma jelenleg 1486. Országosan rendelkezésre áll emellett 123 tartalék intenzív terápiás ágy a Covid-19-betegek számára, amelyekből folyamatosan pótolják a kórházak szükségleteit. Országosan jelenleg 1513 intenzív terápiás ágy foglalt.- a Maszol.ro portálról

    Vélemény, hozzászólás?

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .