Vádat emeltek a Keletinél szurkálókkal szemben

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik 2021 tavaszán, a Keleti pályaudvarnál együtt italoztak, majd ittasan szóváltásba keveredtek egymással és dulakodni kezdtek, amelynek során az idősebbik férfi egy késsel többször megszúrta a fiatalabbat – tájékoztat az ugyeszseg.hu

A vádirat szerint a vádlottak közül az idősebbik, 60 éves férfi 2021. május 1-jén az unokatestvérével a VIII. kerületben, a Keleti Pályaudvar közelében italozott, majd egy idő után átmentek a pályaudvar főbejáratához, ahol találkoztak ismerősükkel, az ügy másik – 48 éves – vádlottjával. Ezután már hármasban folytatták az italozást, amelynek során kábítószerekről és szurkálásról beszélgettek, miközben az idősebbik vádlott elő is vette a rugós kését azzal a kijelentéssel, hogy ő azzal bárkit megszúrna.

A későbbiekben – korábbi sérelmeik okán – a két vádlott között szóváltás alakult ki, amely dulakodássá fajult. A vádlottak kölcsönösen lökdösték egymást, hangoskodtak, míg a harmadik férfi többször próbált közéjük állni és megnyugtatni őket. A dulakodás és szóváltás azonban a két férfi között egyre inkább elfajult, ennek során az idősebbik egy nála lévő gázspray-vel többször lefújta a fiatalabbat, majd megbotlott egy padban és a földre esett. Ezután felállt, elővette a kését, majd azzal mellkason szúrta a fiatalabb férfit, aki ezzel egy időben ököllel megütötte őt. Az ütés hatására a késelő vádlott ismét elesett, majd ülő helyzetben még két alkalommal megszúrta a másik férfit a combján és a hasán. A megkéselt férfi életveszélyes, szúrt hasi sérülést szenvedett.

A szurkáló vádlottat – járókelők jelzése alapján – a Keleti Pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőrök még a helyszínen elfogták.

A Fővárosi Főügyészség a késelő férfit, mint többszörös visszaesőt, életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A fiatalabb, megszúrt férfival szemben garázdaság vétsége a vád, és végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre irányul az ügyészi indítvány.

READ  Szövetségesből ellenfél

A felvételen az látható, hogy a gázspay-vel lefújt vádlott folytatná a dulakodást, harmadik társuk azonban közéjük áll, és nyugtatni próbálja őket. Ezután az idősebbik vádlott a padban elesik, majd feláll, kezében a késsel. 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .