Kiknek ingott volna meg a széke, ha Völner Pál volt államtitkár beszél? – tette fel a kérdést a Demokratikus Koalíció pártigazgatója hétfői, online sajtótájékoztatóján.
Sebián-Petrovszki László elmondta, hogy a Blikk a Völner-ügyben lehallgatott telefonbeszélgetéseket hozott nyilvánosságra, és az egyik ilyen beszélgetésben a volt államtitkár azt mondta a feleségének, „tudok olyat mondani, hogy egy-két embernek meginogjon a széke”.
Az ellenzéki politikus szerint ez egyértelmű beismerése annak, hogy a szálak felfelé vezethetnek, Völner Pál pedig csak „gyalog lehetett a sakktáblán a végrehajtómaffiával kapcsolatos gyomorforgató ügyben”.
Sebián-Petrovszki László jelezte, az ügyben írásbeli kérdést nyújtott be Varga Judit igazságügyi miniszternek egyebek mellett az iránt is érdeklődve, hogy „mivel sikerült elhallgattatni a felvétel idején még kitálalni tervező” volt államtitkárt.
Címlapfotó: Facebook
- Új névvel, új helyszínekkel, premierekkel közeleg a MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál
- PÁRATLAN PANORÁMÁVAL, 120 MÉTERREL A DUNA FÖLÖTT NYÍLT MEG A VIRTU RESTAURANT
- Terelések, lezárások Budapesten
- Rágcsálók okozta károk
- „Színes angol-magyar példamondatok” – Miért érdemes online nyelvet tanulni 2. rész