Mi itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitikai eseményeket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szombaton.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a hírek szerint az ellenzék vezetőjét börtönbe akarják küldeni, ezért most indokolt a szokásosnál is nagyobb és szorosabb figyelem.
A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) eljárást indított Robert Fico korábbi szlovák kormányfő, a jelenleg ellenzéki Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke valamint kormányának egykori belügyminisztere, Robert Kalinák ellen.

„Az egyetlen bűn, amit elkövettem, hogy ennek a kormánynak a nyomába eredtem”
– mondta Fico hozzátéve, fogalma sincs, mivel vádolják.
A két szlovák politikust bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsították meg.
Robert Fico szombaton sajtótájékoztatón a vádakat alaptalannak és politikai bosszúnak minősítette.
- Kövér László: Ukrajna uniós csatlakozása veszélyeztetheti azokat az eredményeket, amelyeket Magyarország az elmúlt években elért
- A Telex szerint rossz zászló alá álltak a sajtótájékoztatón
- Magyar Péter nyílt levele Nagy István agrárminiszter felé
- Továbbra sem foglalkozik rendszerszinten a kormány a lakhatás megfizethetőségével
- Fizess a látványért!