Szijjártó Péter: 36 milliárd forintos autóipari beruházással 300 új munkahely jön létre Győrben

A Dana amerikai gépjárműalkatrész-gyártó körülbelül 36 milliárd forint értékű beruházása nyomán 300 új munkahely jön létre Győrben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

    A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a projekt budapesti bejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat elektromos meghajtási egységeket és akkumulátorok hűtésére alkalmas termékeket fog gyártani már meglévő üzemében. Az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést.
    Beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek súlyos gazdasági kihívásaira adott kormányzati válaszok sikeresnek bizonyultak annak ellenére is, hogy távol álltak a mainstream által követett irányvonaltól, s megszorítások helyett a beruházásokat, a munkanélküliség megelőzését támogatták.
    „A tavalyi esztendőben, a világgazdaság fekete évének dacára, Magyarország valamennyi fontos ipari ágazatban rekordteljesítményeket nyújtott, és nem volt ez másként az autóiparban sem” – közölte.
    Emlékeztetett, hogy az autóipar éves termelési értéke 2022-ben meghaladta a 12 ezer milliárd forintot, ami óriási csúcsnak számít a válság ellenére. Hozzátette, hogy ez a 2010-es adat mintegy három és félszerese, a 2021-es számokhoz képest pedig 33 százalékos bővülést jelent.
    Kiemelte: a 150 ezer embernek munkát adó ágazat nemzetközi versenyképességét bizonyítja, hogy a szektor exporthányada nagyjából 91 százalékos, azaz a hazánkban előállított termékek 91 százalékát a külpiacokon értékesítik.
    „A magyar autóipar nagy szerepet játszik a gazdaság növekedésében, de legalább ilyen nagy szerepet játszik abban is, hogy a magyar gazdaság a ‘Made in Hungary’ időszakából egyre inkább az ‘Invented in Hungary’ időszakába is át tud lépni, hiszen a beruházó autóipari vállalatok egyre összetettebb beruházásokat hoznak Magyarországra, beruházásaik technológiai színvonala egyre emelkedik, és a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységek aránya is egyre nő” – taglalta.
    Szijjártó Péter kijelentette, hogy az autóipar forradalmi átalakulása minden bizonytalanság közepette is töretlenül haladt előre, s az elektromos átállásban Magyarország szerepe megkérdőjelezhetetlen.
    „Mára a világon a negyedik legtöbb elektromos akkumulátort állítjuk elő itt, Magyarországon. És ha azok a beruházások, amelyek most zajlanak, végigmennek, akkor fel fogunk lépni a világranglistán a második helyre, ami olyan országtól, amely a 95. helyen áll a lakosságszám szempontjából, azt hiszem, hogy hatalmas teljesítmény” – fogalmazott.
    Aláhúzta: a világ harmincegy országában jelen lévő Dana beruházásáért folyó verseny megnyerése is igazolja, hogy a magyar beruházási környezet a legversenyképesebbek között van Európában.
    Közölte, hogy a mostani már a tizenhatodik hónap, amikor hazánk első számú exportterméke az elektromos akkumulátor volt, ráadásul a kivitel volumene folyamatosan emelkedik, így újabb és újabb rekordok dőlnek meg ezen a téren is.
    „Az elektromos autóipari beruházások jelentik a jövő gazdasági növekedésének garanciáját, és ezt nemcsak mi, magyarok ismertük fel, hanem mindenki, ezért aztán ezekért a beruházásokért hatalmas verseny zajlik” – tudatta.
    A miniszter végül arról is beszámolt, hogy továbbra is az amerikai cégek alkotják hazánkban a harmadik legnagyobb beruházói közösséget, és ennek kapcsán rámutatott, hogy a kétoldalú kapcsolatrendszer legsikeresebb pillére jelenleg éppen a gazdasági együttműködés.
    Tájékoztatása szerint ezt az is demonstrálja, hogy Magyarországon az elmúlt nyolc évben 103 amerikai vállalat beruházása kapott kormányzati támogatást, továbbá a kereskedelmi forgalom értéke tavaly, 16 százalékos növekedéssel, elérte a 8,2 milliárd dollárt, és ezzel rekordot döntött.

READ  K&H: a magas infláció miatt kevésbé érzik magukat biztonságban a magyarok

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .