Közélet

Ha kell, kivizsgálják Demszky dolgait is

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására – jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A javaslat négypárti – MSZP, DK, Párbeszéd és Momentum – előterjesztésben kerül a testület elé, amelyet támogat Karácsony Gergely főpolgármester is. A főpolgármester-helyettes közölte azt is, a Fidesz is delegál tagokat a testületbe.
Mint mondta, az elmúlt években sok olyan budapesti ügy volt, amely a sajtó és a korrupciókutató civilek érdeklődésére tartott számot. Kiemelte: fontos, hogy utánajárjanak ezeknek az ügyeknek, levonják a tanulságokat, és ha kell, büntetőfeljelentést tegyenek. Szükségesnek nevezte a tapasztalatok beépítését is a fővárosi cégek gazdálkodásába.

A testületet Havasi Gábor (Momentum), Budapest egészségügyi tanácsnoka vezeti.
Havasi Gábor azt mondta: vizsgálni fogják a patkánymentesítésre 2018-ban kiírt közbeszerzést, az állatkerti Biodóm létesítését, a parkolási rendszer elmúlt 15 éves működését, a Rác fürdő projektet, a 3-as metró felújítását, a 4-es metró építését, az elektronikus jegyrendszer-projektet és a Bálna eladását.
Kerpel-Fronius Gábor elmondta: támogatják Láng Zsolt (Fidesz) módosító javaslatát, hogy 2010 előtti ügyeket is vizsgáljanak, azt azonban nem, hogy az eredeti javaslatban szereplő 2021. december 31. helyett már az év végére készüljön el a jelentés.
Arra a kérdésre, hogy vizsgálják-e Demszky Gábor, Persányi Miklós és Karácsony Gergely “botrányait” is, igennel válaszolt, és elmondta, ha kell, felelősségre is vonják őket.
A Lánchíddal kapcsolatos kérdésre elmondta, ha valaki annak állapota miatt megsérül, a politikai felelősség “minket is terhel”, ezért naponta vizsgálják a hidat.

Ezt is olvassa el!
Kásler: lehetséges a nevelés-oktatás hagyományos kezdése szeptember 1-jén

Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a Éredekel

Kerékpárral a Balatonra: IGEN – Hyperjet, e-jetski a Balatonon: NEM

Az évek óta tervezett, de máig el nem készült Budapest – Balaton kerékpár út teljes megvalósítását sürgette Kanász-Nagy Máté az Éredekel

A büdzsé felelős, a baloldal viszont eladósította volna az országot

Felelősnek, az emberek mindennapjait segítő költségvetésnek nevezte a pénteken elfogadott jövő évi büdzsét Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a határozathozatal Éredekel

Honnan tudja a miniszter asszony?

A miniszterelnök Brüsszelben éppen azt bizonygatja, hogy nincs itt semmi látnivaló, Magyarországon a jogállamisággal minden rendben van, érvényesül a hatalommegosztás Éredekel

5 1 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is