Memento!

Amikor már 1911-ben is koppintották a magyar termékeket. Egy cikk, hogy mit tettek ellene anno. Ez most nem lenne itt olvasható, ha nem lenne az Arcanum Digitális Tudománytár.

VILÁG 1911. január 1.


Két külföldi gyár kartellba lépve, éveken át pióca módjára szipolyozta fogyasztó-közönséget s arcátlanul szabták az acetilén-langzók árait.

Mióta mi a langzók gyártását meghonosítottuk s megelégszünk szerény polgári haszonnal, ezeknek van bátorságuk ugyanazon kifosztott fogyasztók ízlésére appelalni megtéveszteni őket azzal, hogy felülmulhatatlan gyártmányainkat, pontos utánzatoknak minősítik. A M. kir. Szabadalmi bíróság 11986,1910. sz. ítélete, valamint a M. kir. technologiai Iparmuzeum a.14,1910. hivatalos szakvéleménye ennek tüzetes cáfolatát tartalmazzák, s ennek alapján állításaikat csak undorral utasítjuk vissza.


Jogtalanul már az A. B. C. betűt is szeretnék lefoglalni, a törvényt itt is figyelmen kívül hagyva, hirlapi hajszával vélnek diadalmaskodni. Mindenki saját érdekében követelje a magyar gyártmányú acetilén zsirkőlángzókat s győződjél meg róla, hogy a J. I. S. (Jeremiás-féle Special) jelzésű égő utolérhetetlen.

MAGYAR ACETILÉN RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, ELSŐ MAGYAR ZSÍRKÓLÁNGZÓ GYÁR BUDAPEST, VI., THÖKÖLY-ÚT 67. SZ.

Érdekel minket a Te véleményed is

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .