Magyar műsor a Szaljut-6-on — Bőséges a választék a kozmikus étlapon

Emlékszünk Farkas Bertalanra és Kubászovra? Az űrhajosok egy napja a Szajjut 6 űrállomás fedélzetén. A cikk 1980-ban jelent meg a Népszabadság hasábjain és hogy most mi ezt meg tudjuk mutatni az olvasóknak, nagy szerepe van az arcanum.com Digitális Tudománytárnak mint ahogy azt is, hogy mi köze volt Kovács Katinak és a híresen közkedvelt Gusztávnak a magyar űrhajóshoz.

Vajda Péter jelentése a repülésirányító központból. Az űrnégyes szombati munkanapja.

Az űrhajón nincs szabad szombat — de ébresztőre ezen a napon a szokottnál 50 perccel később, moszkvai idő szerint 8 óra 50 perckor került sor.

Ők: azelőző napi kétrészes televíziós sajtóértekezlet miatt később tértek nyugovóra az űrhajósok. A két személyzet mindegyike külön saját tudományos programja alapján dolgozott. Leonyid Popov és Valerij Rjumin néhány óráig légkörkutatási kísérleteket végzett, majd vért vettek maguktól a soron levő laboratóriumi vizsgálathoz. Farkas Bertalan és Valerij Kubászov filmezéssel kezdte a napot, majd azt a korábban megkezdett kísérletet folytatta, amelynek célja tanulmányozni és optimálisan szabályozni a vérkeringést a súlytalanság időszakában

A négy űrhajós együtt ebédelt. Az ebéd fogásai között a vendég, csomagban felküldött rakott káposzta különösen ízlett a szovjet űrhajósoknak. Farkas és Kubászov ezután a Polarizáció nevű kísérletsorozat egy részét hajtotta végre. A különböző navigációs feladatok végrehajtása során az űrhajósoknak követniük kell a „földi horizontot”. A Föld megvilágításának különböző körülményei között a „földi horizort” megfigyelésének feltételei is változnak, s egyes esetekben a megfigyelés erősen megnehezül.

Farkas Bertalan Kubászovval

A „Polarizáció—2” kísérlet célja a „földi horizont” megfigyelési feltételeinek javítása speciális fényszűrők segítségével. A kísérlet során az űrhajósok az illuminátorokon át és a műszerek segítségével tanulmányozzák a kontrasztot, s összehasonlítják a kapott adatokat. Ezután a Bioszféra nevű kísérletsorozat részeként kézi kamerával fényképezték a földfelszínt, viharokat, ciklonokat, vulkánokat. Vacsora előtt Farkas és Kubászov — a Bolgár Népköztársaságban kifejlesztett Szpektr—15 műszer segítségével — a földi atmoszféra által napnyugtakor visszatükrözött napfényt figyelte meg és mérte. Vacsora után a magyar—szovjet űrpáros televízióriportban számolt be kísérleteiről, majd a szovjet kutatók által kidolgozott és a magyar szakértők által kiegészített pszichológiai kérdőívet válaszolták meg.

Mert a történelem nem lenne számodra ismert, ha nem lenne az arcanum.com az Arcanum adatbázisa

A kérdések étvágyukra, étkezésükre, alvásukra vonatkoznak, és a többi között arra is lehetőséget nyújtanak, hogy megállapítsák: változik-e, és ha igen, miképpen az űrhajós földi körülmények között már megismert személyisége. Ezeknek a vizsgálatoknak az eredményére egy ideig még várni kell. Azt azonban már szombat délután közölték a kísérletsorozatok orvosi irányítói — Anatolij Jegorov vezető főorvos és Olga Kozarenko vezető pszichológus —, hogy Farkas és Kubaszov egészségi állapota változatlanul kitűnő: ugyanígy minősítették szellemi munkavégző képességüket, amelyet a hibátlanul működő magyar Balaton készülék segítségével mértek.

Kubászov és Farkas jól alszanak, és jó étvágyuk van — mondották. Jegorov és Kozarenko közölte, hogy a Szaljut—6 alapszemélyzete egy-másfél kilogrammot hízott. (Különleges készülék segítségével a súlytalanság állapotában is lehet mérni a súlygyarapodást, így elsősorban nekik, Popovnak és Rjuminnak kell vigyázni vonalaikra. A Szaljut-6-on a négy űrhajós hetven orosz és magyar nemzeti étel között válogathat, a napi kalóriaérték nem lehet több 3100 egységnél. A vezető pszichológus elmondotta azt is, hogy a Szaljut—6 fedélzetére tervezett „magyar napokra” — a képmagnóra vett számok megtekintésére, amelyet Farkas Bertalan vitt magával — a következő napok valamelyikén kerül sor.

A felvételek között van a Gusztáv-sorozat több darabja a Regőczy—Sallai kettős jégtánca Kovács Kati és Koncz Zsuzsa több táncdala.

Címlapfotó: Farkas Bertalan 11 éves korában szüleivel.

A fotó forrása: arcanum.com a Digitális Tudománytár

Érdekel minket a Te véleményed is

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .