A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót tart május 17-én, ezért kedden 10 órától a lezárás szakasz végéig felfüggesztik a papírok kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – közölte a vállalat a BÉT honlapján hétfőn.
Amennyiben a Magyar Telekom által meghirdetett részvény-visszavásárlási aukció záró eredménye a felfüggesztés időtartamának vége előtt nyilvánosságra kerül, akkor a BÉT a társaság törzsrészvényeinek és a kapcsolódó származtatott eszközöknek a kereskedését határozattal visszaállíthatja.
A részvények kereskedésének felfüggesztését azzal indokolták, hogy a Magyar Telekom május 6-án közölte, május 17-én 10.00 órától 15.30-ig tartó részvény-visszavásárlási aukciót tart, amellyel összefüggésben olyan információk keletkezhetnek, amelyek a társaság törzsrészvényének tőzsdei árfolyamát befolyásolhatják a folyamatos kereskedés során, így nem biztosítható a rendezett, áttekinthető és tisztességes tőzsdei kereskedés fenntartása.
- Nagy István: a nemzetközi nagytőke irányítja az Európai Unió döntéshozóit
- Felavatták a Rheinmetall harckocsigyárát Zalaegerszegen
- Nem áll le a Paks 2 projekt
- K&H: sok fiatal elbizonytalanodott – kisebbségben az elégedettek
- Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, az új postapartneri program előnyeinek megismertetésében a TÖOSZ is közreműködik