Gyuricza László, Kerepes polgármestere számolt be arról, hogy egyelőre megmenekült a Budapest határában lévő első nagy, összefüggő erdőség tarvágásra ítélt része.
A korábbi ígéretek ellenére az erdészet teljes letarolással kívánta hasznosítani ezt az erdőt. Az ügyben közfelháborodás tört ki, miután Gyuricza videóval fordult a közvélemény felé.
Be nem tartott ígéretek
Budapest határában keleti irányba az első nagyobb erdőfolt Kerepes mellett található. Több ezer ember jön ide kisebb-nagyobb túrával feltöltődni a természetbe. A Pilisi Parkerdő Zrt. minden évben megküldi a településeknek a külterületükön lévő erdőkkel kapcsolatos munkálatok terveit. Bár ezekben csak gyérítések voltak, Gyuricza László polgármester azonban – tarvágásról szóló pletykák hallatán – szándékosan rákérdezett, hogy tervez-e a Parkerdő tarvágást. Az erdészet válaszában hitet tett az örökerdő gazdálkodás és a szálaló, állandó erdőborítottsággal járó fahasználat mellett. Leírták, tarvágást egyedül a rövid vágásfordulójú akác esetében végeznek csak. Egyéb területen szó sem lehet tarvágásról. Gyuricza László, aki már polgármestersége előtt neves természetjáró volt, a magyarországi Bushcraft (természeti élet, túlélés) egyik kiemelkedő alakja a választ megnyugtatónak találta. Azonban egyik nap arról kapott értesítést az erdészettől, hogy egy két és fél hektáros tölgyerdőben mégis elrendelték a tarvágást.
Küzdelem az erdőért
A hír hallatán a városvezető azonnal felháborodását fejezte ki az erdészet felé, hiszen neki nem ezt ígérték. A parkerdő jégkárra és a záródottság hiányára hivatkozott, amit a drónfelvételek alapján egy laikus is könnyen megállapíthat, hogy alaptalan. A polgármester ezért a közvéleményhez fordult, ami kapcsán általános felháborodás tört ki. A videót százezrek látták és több ezren osztották meg. Mindenki fontosnak látta az erdő védelmét. A parkerdő úgy látszik átgondolta a dolgot és nem vágta tarra a területet. A közösségi összefogásnak hála kilombosodott, elindult a vegetáció és a fák még mindig állnak, kirügyezve, madárdaltól hangos újra az erdő. (Gyuricza videója a helyszínről:
- A Biodóm ad otthont az idei World Press Photo kiállításnak
- Airbnb típusú szálláshelyek leáldozhatnak a VI. kerületben
- Világméretű oktatási kampány – Jehova Tanúi idén szeptemberben egy különleges kampányt szerveznek
- Újabb merényletkísérlet Trump ellen
- Továbbra is fenntartási munkákat végeznek az M0-ás autóúton