Megszűnt az EU által kifogásolt lengyel bírósági fegyelmi kamara

Hatályba lépett pénteken a lengyel elnök által előterjesztett, június elején a varsói parlamentben elfogadott törvény, melynek értelmében megszűnt az európai uniós szervek által kifogásolt lengyel bírósági fegyelmi kamara.

    Aleksander Stepkowski, a lengyel legfelsőbb bíróság szóvivője pénteki sajtóértekezletén megerősítette: a megszüntetett fegyelmi kamara tagjai a júniusi törvénnyel összhangban ajánlatot kapnak munkájuk folytatására a bíróság más kamaráiban. Azok, akik az új posztot nem fogadják el, nyugállományba vonulhatnak.
    A szóvivő azt is közölte: a fegyelmi kamara megszüntetését követően pénteken elkezdte működését az új, a szakmai felelősség ügyeivel foglalkozó kamara. Ennek öt, átmeneti időszakra megbízott tagját, valamint a munkájukat irányító személyt már megjelölték.
    Az új kamara 11 bíráját véglegesen az államfő jelöli ki a 33 fős csoportból, amelyet az összes legfelsőbb bírósági tag közül sorsolnak ki augusztus első felében. A sorsolásban a megszűnt fegyelmi kamarának a legfelsőbb bíróságnál megmaradt tagjai is részt vesznek majd.
    Az ötéves időszakra kinevezendő 11 bíró a fegyelmi felelősség ügyei mellett az eddigi feladatkörében is dönteni fog.
    A bírói fegyelmi rendszer azon témák egyike, amelyekre a lengyel kormány koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő tervéhez fűződő szükséges feltételek – úgynevezett mérföldkövek – vonatkoznak.
    A 23,9 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet az Európai Bizottság (EB) június elején hagyta jóvá.
    Az eszközök folyósítását az EB viszont a mérföldkövek teljesítéséhez köti Lengyelország esetében is. Egyes uniós biztosok az utóbbi időben kétségeiket fejezték ki afelől, hogy a bírósági fegyelmi rendszerről szóló új lengyel előírások teljesítik az említett feltételeket.
    Az Európai Parlament (EP) pedig júniusban állásfoglalást fogadott el, amelyben bírálta az EB-t a lengyel helyreállítási terv jóváhagyásáért. Piotr Müller lengyel kormányszóvivő akkor felidézte: a helyreállítási tervről, és ennek kapcsán a fegyelmi rendszer átalakításáról Varsó több hónapos nehéz tárgyalások nyomán egyezett meg az EB-vel.
    Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön újságírói kérdésre elmondta: az uniós források – köztük a helyreállítási terv eszközei – egy részének folyósítása Lengyelországnak az idei év végén, a jövő év elején várható.

Címlapfotó forrása:commons.wikimedia.org

Érdekel minket a Te véleményed is

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .