Rendőrségi hírek

Ivott is és a jogsiját is bevonták, mégis volán mögé ült. Ez lett a vége

Pusztaszabolcs és Velence közötti útszakaszon, a járőrök ellenőrizni akartak 2019. december 4-én este egy Opel személygépkocsit, aminek a vezetője a rendőri jelzés ellenére nem volt hajlandó megállni.

A sofőr továbbhajtott, majd elvesztette uralmát a jármű felett, és az árokba csapódott, melynek következtében ő, és utasa megsérültek.

A intézkedések során a rendőrök megállapították, hogy a 39 éves pusztaszabolcsi lakos ittasan közlekedett, vezetői engedéllyel sem rendelkezett, és a járművezetéstől is el volt tiltva.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai a férfit őrizetbe vették és büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben

fotó: police.hu

Ezt is olvassa el!
Rálőtt ismerősére egy szegedi férfi

Rálőtt ismerősére szombat délután egy szegedi férfi. Senki nem sérült meg, a gyanúsítottat előállították – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Éredekel

Lezárt ügy: Emberölés Zalaegerszegen

Ahogy arról korábban a police.hu beszámolt, 2020. január 4-én délelőtt megjelent egy férfi a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, és bejelentette, hogy megölte élettársát. Éredekel

MISMED akció a hamis gyógyszerek ellen

Az Europol támogatásával 2019. október 15. és 18. között zajlott le a hamis gyógyszerek elleni MISMED akció. A kezdeményezésben 11 Éredekel

Családirtással fenyegetőzött

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki a Éredekel

Érdekel minket az ön véleménye is