A megosztottak országa

Arold Péter

2010-ben nőtt ki a csirából, majd szépen lassan a propaganda erőteljes hatására érte el mai szintjét a magyar és magyar közötti megosztottság, ami a kormány és az ellenzék támogatói között áll fenn.

Kevesen hinnék el, hogy a Fidesz párttagsága elenyésző az MSZMP tagsághoz képest a maga 35 ezer főjével (2015-ös adat). A valamikori állampárt közel 600 ezres taglétszáma még messze van a Fidesznek is.

De nem ez az írásom lényege.

A megosztottságot csak erősítette a Covid 19, és most teljes lángon ég az orosz-ukrán háború kapcsán.

Magyarország 1956-ban a „ruszkik haza” felkiáltással állt ki a magyar szuverenitásért, de legalábbis jelzés értékű volt, hogy nem az orosz tábort szeretnék erősíteni, viszont szó sem volt arról, hogy a társadalmi berendezkedést is meg szeretnék változtatni. Csak lazítani, modernizálni.

Most, hogy a szomszédban február óta dúl a háború, a magyar kormány kimutatta hovatartozását. Mindaz, amit a kormány ebben a kérdésben kommunikál, miszerint a cél a magyar ember védelme, hamis állítás.

Szó sincs arról, hogy az orosszal csak azért egyezkedik, mert itt a tél, kell a gáz és a magyar nem fázhat. Szó sincs arról, hogy Európa többi tagállama, azaz 26 ország rossz irányba megy. Itt egyszerűen megalkuvásról van szó, ’56 mögé bújva, a magyar embert félrevezetve, farkast kiáltva. A farkas most tőlünk nyugatra van.

Lerágott téma, de valaminek kell lennie a hátterében, hiszen egyedül Magyarország kormánya áll szemben az egész EU-val – persze sutyiba azért a szankciókat megszavazva – de inkább maga a Miniszterelnök az, aki talán személyes okból valamitől félve áll be az agresszor mögé, és erre most megint „felhatalmazást” kér a maga sunyi módján.

Magyarország ketté szakadt. A közösségi platformokon egymást nem ismerő emberek anyázzák a másikat, mértékzsinór lett a párt preferencia, ha ellenzéki vagy akkor komcsi, ha fideszes, akkor náci.

Az utcán egymást hergelő politikai plakátok, a közcsatornából valóban közcsatorna lett a maga ocsmány bűzével, fideszes megmondóemberek kinek a tojáshéj még ott csüng a fenekükön próbálják magyarázni a megmagyarázhatatlant a Te és az én pénzemből.

READ  Azt hiszed drága ma a gyümölcs? Csak várd ki a végét!!

Közel 1 millió magyar ment ki külföldre, akiket most a kormány hű médiája le haza árulóz, eközben a boltokban az élelmiszer árak 30-70 %-ot emelkedtek, de a magyar, még mindig kettészakadva ordítozik vérre szomjazva, egymásra.

Amikor kitöltöd a köztudottan hazug és propagandától csöpögő konzultációs ívet, gondolj ezekre a sorokra. Ettől a konzultációtól semmi sem függ. Ez a konzultáció, megint 11 milliárdot vesz ki a zsebünkből, nem firtatva az eddigiek közel összesen 60-70 milliárdját és akkor tedd mellé, hogy a pedagógus miért sztrájkol?

Forrás. Vidéki közélet

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .