Elképesztő állapotok Felsőtagon- Szigetszentmiklós

Éva Kocsis

DÖBBENETES LÁTVÁNY FOGADOTT FELSŐTAGBAN! Döglött macskát, disznólábakat, fekáliás pelenkát találtunk – ezeket szombaton vihették oda.

EZ MÁR NEM JÁTÉK, EZ KÖZEGÉSZSÉGÜGYI KOCKÁZAT!

Húsvétkor sem pihenhettünk, mert a szemetelők nem tétlenkedtek, a hivatal és az Aries pedig nem tette a dolgát.

A március 25-26-án összegyűjtött szemét elszállítását kérelmező hivatalos levélre nem reagált a hivatal, de István Orsós Facebook-élőjének hatására, április 6-án, csütörtökön 20 perc alatt küldött kocsit az Aries. Igaz, a szemét javát otthagyták.

Már akkor szóltunk, hogy vigyék el az összes szemetet, mert oda fognak szokni a szemetelők☝️

Húsvét vasárnap ismét kimentünk Istvánnal a helyszínre, ugyanis jelezték a helyiek, hogy az Aries munkatársai által hátrahagyott szemét egyre szaporodik.

Ki vállalja a felelősséget azért, ha a bomló szerves anyagok elszennyezik a talajvizet, és a fúrt kutak fertőzővé válnak???

Az önkormányzat hivatalos oldalán népszerűsíti a TeSzedd! szemétszedő akciót Felsőtagban (is), de a korábban, a civilek által közterületen összegyűjtött szemetet csak hosszas hercehurca után, és csak részben vitték el.

(Az egy izgalmas, külön mellékszál, hogy 5 nap alatt 9 reakciót kapott az akciót promózó poszt. Egyre jobban fut a városi Facebook-oldal, hála a havi több millióból fenntartott polgármesteri kabinetben dolgozó „szakembereknek”)

  • Mennyire hiteles ennek fényében az önkormányzat? Valóban törődik környezetünk állapotával?
  • Tesz-e bármit is az elhagyott hulladék eredeti tulajdonosának felkutatásáért? Tett feljelentést az ügyben?
  • Ha nem, azzal elismeri, hogy mint ingatlantulajdonos felel az elhagyott hulladék elszállításáért?
  • Tisztában van azzal, hogy a hulladéktörvény alapján kereset indítható ellene?
  • Az évek óta szorgalmazott kamerákat miért nem helyezték ki Felsőtagban?
  • Miért nem vitték el a be nem zsákolt hulladékot?

23 ezer forintot költöttünk zsákokra – ez az összeg fáj egy átlagembernek. Ráadásul a fotel, a fél kanapé és a gumiabroncsok nem férnek bele a zsákba.

  • Kire várnak, ki oldja meg a helyzetet az évi százmilliókból gazdálkodó Aries helyett?
READ  Tovább folyik az adok-kapok

Rengeteg a kérdés, de a buta, lusta nebulónak nincs válasza egyre sem. Bukásra áll a városvezetés ebből a tárgyból is.


Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .