Takács Péter mindenkit megnyugtatott

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek.

Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának az új ügyeleti rendszerhez. A Kamara ezt tagadja, a rendőrség viszont nyomozást rendelt el.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az új jogszabályi környezetben is – mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

    Takács Péter közölte, az orvosi tevékenység végzésének három kritériuma – érvényes működési engedély (szakvizsgák megléte), a kötelező kamarai tagság és a foglalkozás-egészségügyi engedély – közül a parlament által elfogadott törvény csak a kötelező kamarai tagságot szünteti meg.
    A kötelező kamarai tagság megszüntetésének az volt az oka, hogy

„az elmúlt időszakban a kamara nem köztestületként, hanem politikai aktorként kezdett tevékenykedni”

– tette hozzá.
    Azt mondta, a kamara olyan nyomásgyakorlási eszközöket választott és olyan nyomás alá helyezte a háziorvosokat, ami az új ügyeleti rendszer ellehetetlenítésével járt volna, ezzel pedig a közvetlen betegellátást veszélyeztette volna. „Ezt a kormány nem tartotta helyesnek, lépéskényszerbe kerültünk” – emelte ki Takács Péter.
    Az egészségügyért felelős államtitkár kitért arra, hogy a kamara a szakmai érdekképviseletet a jövőben is végezheti, az etikai eljárásokat pedig az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) folytatja majd le.
    Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: egy etikai eljárás „nem egy baráti ejnye-bejnye”, a legsúlyosabb esetben az orvost felfüggesztik, kizárják, tehát orvosként nem dolgozhat tovább. Az adott orvos betegei így ellátatlanul maradnak, és az orvos megélhetése is veszélybe kerül – tette hozzá.


    Ezért fontos – folytatta -, hogy ezt a fajta etikai eljárást egy másik testülethez, az ETT-hez delegálja a törvény. Ez egy nagy múltú testület, és a tanácson belül már régóta működő kutatásetikai bizottságok mintájára most létrehoznak egy orvosetikai bizottságot is az ETT-n belül – ismertette Takács Péter.
    A törvény szerint az ETT egy új etikai kódexet alkot, ennek mentén fognak lezajlani az etikai eljárások is – tette hozzá.
    Takács Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: az orvosi kamara az utóbbi hetekben olyan átalakításokat kifogásol, amelyekre korábban írásban javaslatokat tett, az egészségügyi rendszer megújítását célzó jogszabályba a MOK számos javaslatát beemelték.
    „Ezek után vett a MOK kommunikációja egy 180 fokos fordulatot, és teljes offenzívába ment át” – fogalmazott az államtitkár.
    Hozzátette: a kamara az ügyeleti rendszerről most is azt mondja, hogy az átalakítást szükségesnek és jónak tartja, de mégis nyomást gyakorol az ügyeletet ellátni akaró orvosokra.
    Takács Péter úgy értékelt: ezzel nem a kormányt, hanem az orvosokat helyezik nyomás alá és a betegellátást veszélyeztetik, ami komoly felelősség.
    Arra a kérdésre, hogy a kamara elnökének, Kincses Gyulának mi a pontos célja, Takács Péter azt mondta:

„ezt nehéz megfogalmazni, (…) én már nem tudok másra gondolni, mint hogy külső, politikai sugalmazásra teszi ezt”.

READ  Félünk tőle, hogy csalódást okozó húsvéti sonkát választunk egy friss kutatás szerint

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .