Olaf Scholz: csak európai keretben lehet hatékonyan kezelni a migráció és a menekültügy kihívásait

Megosztás

Csak európai uniós keretben lehet hatékonyan kezelni a migráció és a menekültügy kihívásait – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben.

    A kancellár a tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács március 23-án kezdődő kétnapos értekezletére kidolgozott német álláspontot ismertetve aláhúzta, hogy Németország célja az „irreguláris migráció” visszaszorítása.
    Mint mondta, „azt akarjuk, hogy kevesebben kerüljenek embercsempészek kezei közé, és induljanak el életveszélyes utakon” az EU felé, és ezért „meg akarjuk nyitni a reguláris migráció útjait”.
    Hangsúlyozta, hogy nemcsak ukrajnai háborús menekültek érkeznek az EU-ba és Németországba, és az érkezők motivációi sokfélék, a védelmet keresők mellett olyan emberek is vannak, akik „a jobb jövő reményével” jönnek. Ezért éppen ilyen „differenciált” válaszokat kell adni migráció és a menekültügy kérdéseire – fejtette ki Olaf Scholz, rámutatva, hogy az Európai Tanács már a februári ülésén is intenzív eszmecserét folytatott minderről és iránymutatást adott a további szabályozási munkához.
    Kifejtette: nemzetközi jogi kötelesség megadni a menedékjogot mindazoknak, akik humanitárius okok miatt érkeznek és védelmet kérnek, de „sebesen vissza kell térniük a hazájukba”, akiknek nincs joguk a Németországban maradásra. Ehhez együtt kell működni az úgynevezett származási országokkal, megállapodásokat kell kötni a maradásra nem jogosult emberek visszafogadásáról, amiért cserébe meg lehet teremteni a munkavállalási célú, szabályozott bevándorlás lehetőségét.
    Elmondta, Németország már most is a képzett munkaerő hiányával küzd, amiből azonban az a „jó hír” is levezethető, hogy az ország hosszú időre maga mögött hagyja a tömeges munkanélküliség gondját. A következő időszakban arról kell gondoskodni, hogy megfelelő legyen a kínálat a munkaerőpiacon. Ezt szolgálja a szakképzett munkaerő biztosítására kidolgozott kormányzati stratégia, amelynek alapelve, hogy először a hazai forrásokat kell kiaknázni. Ez viszont nem lesz elég, ezért a „legális, reguláris migráció” útjait is meg kell nyitni – mondta a német kancellár.

READ  ORFK: közel 10 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .