A büdzsé felelős, a baloldal viszont eladósította volna az országot

Megosztás
Felelősnek, az emberek mindennapjait segítő költségvetésnek nevezte a pénteken elfogadott jövő évi büdzsét Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a határozathozatal után az Országházban tartott sajtótájékoztatón azt is kiemelte ugyanakkor, hogy a baloldal elképzeléseinek teljesítése az ország eladósítását jelentette volna.

Kocsis Máté rámutatott ugyanakkor, hogy a költségvetéshez benyújtott baloldali javaslatok 6400 milliárd forintos kiadást jelentettek volna az országnak, amivel a kitűzött 3 százalékos hiánycél csaknem 17 százalékra emelkedett volna, illetve IMF-hitel felvételét helyezte volna kilátásba.     Javaslataik zöme a beruházások felszámolását, a túlköltekezést, az adóemelést, a családok támogatásának megvonását jelentette – értékelt.

Azt is mondta a Fidesz frakcióvezetője, hogy a baloldal nem szavazta meg a járványügyi készültség kiadásait, a családügyi költések emelését, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a határvédelmi, honvédelmi és közbiztonsági kiadások növelését, valamint a munkahelyvédelmi és -teremtési kiadásokat sem, ezzel pedig bebizonyították, hogy járványhelyzetben, nehéz gazdasági időszakban sem lehet rájuk számítani. Semmit nem támogattak a szavazataikkal, kizárólag a konfliktusok generálásán, romboláson, kamuvideók készítésén agyaltak – fogalmazott Kocsis Máté.

Simicskó István, a KDNP megválasztott frakcióvezetője szintén arról beszélt, hogy a kormánypártok egy felelősen végiggondolt büdzsét szavazhattak meg, amelyben visszaköszönnek a kereszténydemokratáknak fontos értékek. Szomorúnak nevezte, hogy a baloldalra, ahogy szerinte a járványhelyzet kezelésében sem, úgy most sem lehetett számítani.

Összevetésül kifejtette: a 2008-as válság idején a baloldali kormány megszorításokat vezetett be, növelte az emberek terheit, megszüntette a 13. havi nyugdíjat, csökkentette a gyest, a közszférában dolgozók bérét befagyasztotta, jelentősen csökkentette az önkormányzati támogatásokat és felfüggesztette a lakástámogatásokat. Ezzel szemben a mostani válsághelyzet-kezelés az emberek pártján áll, komoly forrásokat szán a családok védelmére, és ellátja a gazdaság védelmét is – hangsúlyozta Simicskó István, aki kiemelte a honvédelmi költségvetés – 2010-hez képest – több mint háromszorosára emelését is.

Az önkormányzatok költségvetési forrásait firtató kérdésre Kocsis Máté azt válaszolta: ha Karácsony Gergely főpolgármester nagyon sokszor ismétli el, hogy az önkormányzatok forrást veszítenek, az akkor sem lesz igaz. 2021-ben az idei évhez képest ugyanis 16 százalékkal több forrást kapnak az önkormányzatok, ami 118 milliárd forint plusz pénzt jelent – közölte, hozzátéve, hogy Budapest az iparűzésiadó-bevétel további mintegy 25 milliárd forintos növekedésével számolhat.

READ  A vállalatok nagy része vállal önkéntességet, és a munkavállalók is szeretik

Kiemelte továbbá, hogy a főváros számláján a korábbi főpolgármester, Tarlós István a leköszönése után 180 milliárd forintnyi államkötvénycsomagot hagyott, amit szétoszthatna a főváros vezetése kerületi útfelújítási, egészségügyi fejlesztési célokra, vagy nekiállhatna a szükséges beruházásoknak. Karácsony Gergely „pénzt követel magának, miközben rengeteg pénze van” – fogalmazott.

Egy másik kérdésre a Fidesz frakcióvezetője azt is jelezte, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés mintegy 2000 milliárd forintos kiadásainak 95 százalékát a kormány a központi költségvetésen belüli átcsoportosításokból finanszírozta. Az önkormányzatoknak 34 milliárd forintot kellett „betenniük”, ami elvárható mértékű szolidaritás – tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .