Lesz-e polgárháború? -Thürmer Gyula írása

Lesz-e polgárháború? Nos, sok függ attól, hogy a dolgozói rétegek megértik-e, hogy nem akkor járnak jól, ha egyik vagy másik tőkéscsoporthoz csapodnak, hanem ha saját érdekeikért küzdenek?

Megérti-e a magyar választók több, mint fele, akik most szavazni sem mentek el, hogy otthon maradni, nem szavazni olyan luxus, amiért drága árat fizetünk majd?  De vajon megérti-e?

„A választás továbbra is a demokrácia ünnepe”, mondta a választások estéjén Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke. Közhellyel próbálta elütni a kínos tényeket. A Fidesz megmaradt ugyan az ország legerősebb pártjának, s a vidék zöme is az övé, de városok egész sorát veszítették el. Nem is beszélve Budapestről.

„Történelmi győzelem született vasárnap”- nyilatkozta Karácsony Gergely. Gyanítom, nem volt egészen tudatában annak, hogy vége a kampánynak, és innentől számon lehet kérni minden szavát. Kampányban jól hangzik, hogy „ez a győzelem arról szól, hogy Budapest zöld lesz és szabad”, de most jön a való élet, a kormányzás, ami eddig nem volt Karácsony úr erőssége.

Hogyan tovább? Lesz-e polgárháború? Beszéljünk világosan! A magyar kapitalizmus mai stabilitása az Orbán-kormánynak köszönhető. 2010 óta megcsinálták azt, amire a balliberális kormányok előtte nem voltak képesek. A nyugat ezt tudja és értékeli is. A nyugati beruházások éppen ezért jönnek. Az amerikaiak sem oktatják ki naponta a kormányt.

Nyugat-Európa liberálisai azonban nem nyugszanak. Trócsányi úr kibuktatásával jelezték, hogy fellépnek a magyar kormány és a visegrádi országok minden olyan akciója ellen, amely megkérdőjelezi a liberális tőke uralkodói szerepét. Kemény idők jönnek.

Az USA dicséri a magyar kormányt, de emeli a tétet. Az új védelmi szerződés mellé amerikai rakétákat is kellene venni. A biztos orosz gázt bizonytalan amerikaival kellene lecserélni. Kínát lehet szeretni, de csak annyira, amennyire az amerikaiak engedik.   Képes lesz-e az Orbán-kormányt a stabilitást is fenntartani, meg az USA vágyait is kiszolgálni, nos, ez a jövő kérdése.

Mi köze ennek a mostani választásokhoz? Nos, formálódni látszik egy másik csapat, amelynek a stabilitást kellene fenntartani, ha ez a Fidesznek valamilyen ok miatt már nem menne. A nyugat egyelőre nem sürgeti a váltást, de az alternatív csapat felállítását nagyon is támogatja.

A liberális ellenzék megpróbálta visszaszerezni a 2010-ben elvesztett hatalmat.  Szinte a teljes liberális arzenált bevetették, a pedagógus sztrájktól kezdve a rendőrök megdobálásán át az MTV-be való betörésig. Bizonygatták, hogy ők is képesek rendet tartani Magyarországon, megakadályozni, hogy a szakszervezetek tüntessenek, netán sztrájkoljanak. Senki sem hitte el nekik. Most lehetőséget kaptak arra, hogy élesben bizonyítsanak. Már, ha tudnak.

READ  Idén tavasszal egy új programmal lépünk tovább az ökologikusabb fenntartás felé

Az ellenzék nem véletlenül keltett polgárháborús hangulatot a kampányban. Tudták, hogy most vagy soha. A tőke nem fogja tovább pénzelni Karácsony úr és üzletfelei ötleteit, ha nincs előrelépés.  Bevetették a nagyágyukat, a finn miniszterelnöktől Frans Timmermansig.  Még Bodrogi Gyulát is, aki a nemzet színészéhez nem túl illő módon telefonon biztatta a liberális választókat. Elhitették az emberekkel, hogy a Fidesz nem egy párt, hanem maga a gonosz, akit bármi áron le kell győzni.

A csatának nincs vége, sőt, most kezdődik igazán. A liberális pénzügyi tőkének megérné, ha a jelenlegi magyar vezetést félreállíthatná. A mai magyar politika nélkül ki tudja, mi maradna a visegrádiak együttműködéséből, nem is beszélve arról, hogy végre jöhetnének a migránsok.

A most győztes ellenzékiek is aligha elégednek meg a polgármesteri székekkel. Ők nem Budapestet, a kerületeket akarják szépíteni és gyarapítani. Hatalmi bázisokat akarnak kiépíteni, ahonnan folyamatosan támadhatják a kormányt. A cél a parlament, a kormány, a cél a teljes hatalom.

Az ellenzéki koalíciót a támadás szelleme hozta össze.  A védekezés számukra a halál. Ha védekezni kezdenek, akkor előbb-utóbb egymás torkának esnek, bizonygatva, hogy ki is az erősebb. Ha védekeznek, vége az ellenzéki egységnek. A külföld is eláll mellőlük, mivel nekik egy cselekvőképes alternatív erő kell. Ezért támadni fognak, konfliktusos helyzeteket fognak keresni, amiből egyébként is van bőven, ha a kormánynak és az új pesti hatalomnak társbérletben kell irányítani a fővárost.

A kormány nyilván reagálni fog. Ne feledjük, az országvezetés felelőssége az övé. De van itt más is. Budapest elvesztését a polgárságban sokan tragédiaként élik meg. Ők, azok, akik már eddig is felháborodtak a felemás bírósági döntések miatt és a Fideszt hibáztatják azért, hogy Dobrev Klára EP-képviselő lehetett. A polgárság számos rétege most szembesül azzal, hogy véget érhet a nyugodt polgári lét, a gyarapodás, az építkezés időszaka.

Lesz-e polgárháború? Nos, sok függ attól, hogy a dolgozói rétegek megértik-e, hogy nem akkor járnak jól, ha egyik vagy másik tőkéscsoporthoz csapodnak, hanem ha saját érdekeikért küzdenek? Megérti-e a magyar választók több, mint fele, akik most szavazni sem mentek el, hogy otthon maradni, nem szavazni olyan luxus, amiért drága árat fizetünk majd?  De vajon megérti-e?

Thürmer Gyula

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.